
Fotó: A szerző felvétele
2010. február 23., 08:572010. február 23., 08:57
Az ilyen módon megújuló első ingatlan a Szent László (Unirii) tér 5-ös szám alatti bérház, amelyben harminc család lakik. Az elöljáró a múlt hét végén találkozott a tulajdonosokkal. Ez az egyik legrosszabb állapotban lévő váradi műemlék épület, amelynek homlokzatáról bármelyik percben lehullhat egy akkora darab vakolat, amely már személyi sérülést is okozhat.
Az elöljáró elmondta: hétvégéig átfogó felmérés készül, amelynek során egyenként felbecsülik, melyik épületen pontosan milyen munkálatokat kell elvégezni, ekkorra derül az is ki, hogy ez pontosan mennyibe kerül, s az alapítvány segítségét is beleszámítva mennyit kell majd fizetnie egy-egy lakónak.
Az alapítvány fő bevételi forrása egyébként a lapunk által is többször említett műemlékilleték, amelyet azoktól szed be a város, akik nem tesznek lépéseket a tulajdonukban lévő műemlék épület helyreállításáért. Ezenkívül a városi költségvetésből is elkülönítenek bizonyos összeget az alapítvány számára, illetve különböző adományokat is elfogadnak.
A kölcsön 3–5 éves lejáratú lesz. „Minél előbb fizetik vissza a tulajdonosok a pénzt, annál hamarabb vághatunk bele a következő restaurálásba” – magyarázta Bolojan. Az elöljáró azt is elmondta: az országban nem volt még példa hasonlóra, ám ez az egyetlen módja, hogy a város vezetősége segíthessen a lakóknak, akik közül sokan nyugdíjasok.
„Ha volna megfelelő törvényes keret, nem kellene ilyen bonyolult módszert választanunk” – mondta a polgármester. Becslése szerint nagyjából tíz olyan műemlék van Nagyvárad belvárosában, amely már életveszélyes a járókelők számára. Legutóbb a Poynár-házról vált le egy vakolatdarab, ezt fogják legközelebb helyreállítani.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.