Hirdetés

„Ördögűzés” Gyergyóalfaluban

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Becsületsértésért és rágalmazásért kíván pert indítani Gyergyóalfalu két elöljárója, György István polgármester, illetve Csala Zsolt alpolgármester Pál Imre helyi mezőgépész és társai ellen, akik március 15-én tüntetést szerveztek a községháza előtt. A hivatalos jogi keretek között zajló megmozduláson felszólaló Pál Imre a hivatali törvénytelenségekre kívánta felhívni a közösség figyelmét.

Jánossy Alíz

2009. március 18., 09:232009. március 18., 09:23

Szemtanúk elmondása szerint Pál Imre – a tiltakozás egyik szervezője – 666-os számú házszámtáblát szegezett a hivatal oldalára, azt javasolva, hogy cseréljék le az addigi házszámát, ugyanis az épületben „ördögi dolgok történnek”. Az is elhangzott, hogy György és Csala terrorizálják a hivatali alkalmazottakat, illetve Gyergyóalfaluban rövidesen előrehozott választások lesznek, ugyanis a két elöljárót minden bizonnyal börtönbe zárják az elkövetett törvénytelenségek miatt.

A Pál és társai által fogalmazott panaszlevélben a föld-visszaszolgáltatás körüli törvénytelenségeket nehezményezik, ugyanakkor kifejtik, hogy a hivatal két elöljárója akadályozza a birtokba helyezést, illetve arra is felhívják a figyelmet, hogy a polgármester és az alpolgármester jelentős vagyonra tett szert az utóbbi években. „1907-ből származó igazoló aktám van a dédnagyapám után 20 hektár területről, amit idén visszavettek tőlem azzal, hogy nem vagyok rá jogosult – fejtette ki Pál.

Hozzáfűzte, több, ehhez hasonló példát tudna említeni a községben. Elpanaszolta, hogy 7500 eurónyi pályázati pénzösszegtől esett el, mert 2000 óta a polgármesteri hivatal illetékesei nem állították ki a birtoklevelét. „Panaszlevéllel fordultunk a prefektúrához és a belügyminisztériumhoz, de a korrupcióellenes ügyosztályhoz, sőt Brüsszelbe is elmegyünk, ha kell” – szögezte le Pál Imre.

„Ha a szívemre hallgatnék, azonnal lemondanék a sok alaptalan vád miatt, ami éppen március 15-én, a megemlékezési ünnepséget követő tiltakozáson elhangzott, de nem teszem, épp azért, mert nem kívánok megfutamodni az ellenőrzések elől – jelentette ki sajtótájékoztató keretében György István helyi polgármester.

A törvénytelen meggazdagodásra vonatkozó vádakra reagálva az elöljárók kifejtették: mindketten rendelkeztek már anyagiakkal a mandátumuk megkezdése előtt, György ingatlanok adásvételéből szerzett pénzt, míg Csala külföldi munkán gyarapította vagyonát. Hangsúlyozták, alaptalan és nevetséges vád az is, miszerint terrorizálják az önkormányzati hivatal alkalmazottjait. György István közölte: bepereli Pált becsületsértésért és rágalmazásért, de hamarosan falugyűlést is összehívnak a lakosság tájékoztatása végett.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
Hirdetés