Hirdetés

Orbán Viktor szerint a veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede áll előttünk

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede lesz a következő, korábban megrendíthetetlennek hitt tartóoszlopai repedeznek a nyugati civilizációnak – jelentette ki a miniszterelnök a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott előadásában Tusnádfürdőn szombaton.

Hírösszefoglaló

2022. július 23., 12:332022. július 23., 12:33

2022. július 23., 13:342022. július 23., 13:34

Orbán Viktor előadásának elején felidézte: legutóbb 2019-ben találkoztak, azóta a világ „nagyot fordult”.

A kormányfő a nyugati civilizáció három megrendüléséről beszélt.

Hirdetés

Szerinte korábban azt gondoltuk, hogy a tudomány védőburkában élünk, „erre kaptunk egy covidot”, azt gondoltuk, hogy Európában nem lehet újra háború, de Magyarország szomszédságában háború van, és azt gondoltuk, hogy a hidegháború többé nem térhet vissza, „márpedig a világ számos vezetője éppen azon dolgozik, hogy újra blokkvilágba szervezze az életünket”.

Szerinte az is jellemző, hogy bár az adatok tükrében a világ egyre jobb helynek tűnik, az emberek ennek az ellenkezőjét érzik.

A kormányfő úgy vélte: „rossz kedvünk tele” egy alapvetően nyugati életérzés, ami abból fakad, hogy a nyugati civilizációnak az ereje, a teljesítménye, tekintélye és cselekvőképessége fogyóban. A hatalmi és anyagi térvesztésben a legfájóbb szerinte az, hogy a Nyugat elvesztette az energiahordozók feletti ellenőrzést.

A Nyugat harcot folytat Közép-Európa ellen, Brüsszel a Soros-féle csapatokkal kiegészülve „ránk akarja kényszeríteni a bevándorlókat”

– idézte az MTI Orbán Viktor miniszterelnököt.

A miniszterelnök kiemelte: Magyarország számára az első és legfontosabb kihívás továbbra is a népesedés, a demográfia és „az igazság az, hogy továbbra is jóval több a temetés, mint a keresztelő”. A helyzetünk javult, de fordulat nincs, márpedig amíg nem lesz fordulat, előbb-utóbb „ellakják” tőlünk Magyarországot, a Kárpát-medencét – jelentette ki.

Hangsúlyozta: a migráció kettéválasztotta Európát, „a Nyugat kettévált”, az egyik fele egy olyan világ, ahol európai és Európán kívüli népek élnek együtt és ezek az országok többé nem nemzetek.

Közölte: „a Nyugat szellemi értelemben Közép-Európába költözött”, a Nyugat itt van és Európa két fele között csata zajlik. Közép-Európa azt ajánlotta, hogy mindenki maga dönthessen arról, kivel kíván élni, „de ezt visszautasították és továbbra is harcot folytatnak Közép-Európa ellen azzal a céllal, hogy olyanná tegyenek bennünket, mint amilyenek ők” – fogalmazott.

A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy az ukránokon kívül csak a magyarok adtak vért az orosz-ukrán háborúban, a nyilvántartások szerint eddig 86 magyar ember halt meg, ezért Magyarországnak joga van szomszédos országként azt mondania, hogy a béke az egyetlen megoldás.

Orbán Viktor úgy vélte: minden háborút sokfajta nézőpontból lehet szemlélni, de minden háború elsődleges szempontja az a tény, hogy „az anyák siratják a gyerekeiket, a gyerekek pedig elveszítik a szüleiket”. Szerinte ennek a megközelítésnek minden mást felül kell írnia még a politikában is.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Hangsúlyozta: a magyar kormány számára ez azt jelenti: a legfőbb kötelességük, hogy magyar szülő és magyar gyerek ne kerüljön ilyen helyzetbe. Megjegyezte ugyanakkor: vannak országok, amelyek bírálják Magyarországot, mert szerintük nem eléggé elkötelezett az ukránok mellett, de ők messze vannak és legfeljebb pénzügyi vagy fegyvertámogatást adnak.

Csak mi, magyarok adtunk vért abban a háborúban, a bennünket kritizálók egyet sem. Ezért Magyarországnak joga van szomszédos országként azt mondania, hogy a béke az egyetlen megoldás az emberélet megmentésében, a háborús infláció és a háborús gazdasági válság egyetlen ellenszere is egyben – jelentette ki.

Hangsúlyozta: ezért fenn fogják tartani azt a magyar véleményt, hogy „ez nem a mi háborúnk”.

 Orbán Viktor előadásában kifejtette: „a háború erőjáték, annak a szava dönt, aki erősebb”. Azt az illúziót nem érdemes Magyarországnak dédelgetnie, hogy remek tanácsokkal képes lesz befolyásolni a háborús eseményeket és a Nyugat stratégiáját, de minden vitában meg kell próbálni elmondani az álláspontunkat és rávenni a nyugatiakat, hogy dolgozzanak ki egy új stratégiát – mondta.

Kiemelte: az Európai Uniónak nem az a dolga most, hogy „az oroszok vagy az ukránok oldalára álljon, hanem hogy Oroszország és Ukrajna közé álljon”.

Hangsúlyozta: amíg nem lesz orosz-amerikai tárgyalás, addig nem lesz béke. „Mi európaiak a dolgok befolyásolására eljátszottuk az esélyünket” 2014 után, amikor az első konfliktusban létrejött a minszki megállapodás, amelyből kihagytuk az amerikaiakat és a megállapodás végrehajtását nem sikerült kikényszeríteni – magyarázta. Hozzátette: ezért „az oroszok nem is velünk akarnak most már tárgyalni”, hanem azzal, aki ki tudja kényszeríteni Ukrajnával szemben azt, amiről megállapodnak.

A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarország csak akkor őrizheti meg gazdasági értelemben a sikereit, ha kimarad a háborúból, a migrációból, a „gender bolondériából”, a globális adóból és az európai általános recesszióból.

Orbán Viktor megjegyezte: jó hír, hogy ez 2010-ben és 2020-ban is sikerült, Magyarország minden válságból erősebben jött ki, mint ahogy belement. Hozzátette: 2020-ban Magyarország a „kanyarban előzött” a válság idején, csak a baj az, hogy közben „kaptunk egy jópofa ónos esőt és most itt kell valahogyan pályán tartani a járgányunkat”.

A kormányfő úgy vélte: a siker érdekében, az új helyzethez igazodóan minden fontos szereplővel – az EU-val, az oroszokkal, Kínával és az USA-val is – új megállapodásokat kell kötni. Szerinte ha ezt sikerül megoldani és mindenkivel meg tudnak állapodni a nemzeti érdekeknek megfelelően, akkor Magyarország vissza tud kapaszkodni 2024-ben a régi növekedési és fejlődési pályára.

A kormányfő a rezsicsökkentésről szólva kiemelte: ez a rendszer jól működött tíz évig, de most a háború „kibillentette”, mert háborús energiaárak vannak. Hangsúlyozta: a feladat, hogy valahogyan megvédjék a rezsicsökkentést és ez sikerülni is fog abban a formában, hogy az átlagfogyasztásig továbbra is mindenkinél megmarad a korábbi ár.

Orbán Viktor miniszterelnök azt is kiemelte, hogy Magyarország lokális kivétel lehet egy globális recesszió idején.

A kormányfő szerint ennek elérésében több tényező is segíthet, ilyen az, hogy „nekünk még megvan a határvédelmünk” és „családalapú a társadalmunk”, valamint „éppen most csináljuk” a nagy hadiipari fejlesztéseket és „diverzifikáljuk az energiaforrásainkat”.

Úgy vélte, fontos esélyt jelent a technológiai váltás kihasználása és lényeges a külföldi tőkebeáramlás is Keletről és Nyugatról. Tranzitország vagyunk és tranzit gazdaság is akarunk maradni, ehhez pedig „minden blokkosodást nekünk elleneznünk kell” – tette hozzá.

Azt is fontosnak nevezte, hogy megvan a politikai stabilitás, „hiszen kétharmadunk van” és az elmúlt időszakban „levezényeltünk egy nemzedékváltást is a nemzeti oldalon”.

Kiemelte a szellemi alapok jelentőségét is: „Magyarországnak még megvan a nemzeti gondolata, megvan a nemzeti érzésvilága, megvan a kultúrája”. Ugyancsak fontosnak nevezte, hogy Magyarországnak vannak ambíciói, közösségi, sőt nemzeti ambíciói vannak. Ahhoz, hogy „a most következő nehéz időszakban megőrizzük a nemzeti ambícióinkat, együtt kell maradnunk, együtt kell maradni az anyaországnak és együtt kell maradni Erdélynek és a többi magyarok lakta területnek a Kárpát-medencében” – fogalmazott Orbán Viktor.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés