2010. október 07., 09:062010. október 07., 09:06
Brânzaş ellen több büntetőjogi eljárás is indult már adócsalás miatt, jelenleg ugyanezért, illetve pénzmosás vádjával vizsgálja őt a megyei ügyészség. Az üzletember nem hagyott búcsúlevelet, de a rendőrség szerint semmilyen erőszakra utaló nyomot nem találtak a testén, így valószínű, hogy öngyilkosságról van szó. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Mediafax hírügynökségnek azt mondta, Brânzaşt felboncolják, hogy pontosan megállapítsák a halál okát és körülményeit. Mellette egy piros mappát találtak, benne olyan iratokkal, amelyeket kedden az ügyészségnek kellett volna átadnia – írja a hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Úgy tudják, Octavian Brânzaş egyike volt azoknak a kőolajipari üzletembereknek, akik korábban azt állították, Alexandru Lele ügyész pénzt kért tőle, akárcsak más üzletemberektől, hogy megúszszák a letartóztatást – az ő esetében állítólag százezer dollárról volt szó. A vállalkozó ellen jelenleg 280 ezer lejes kárt okozó pénzmosás és adócsalás miatt folyt eljárás. A rendőrség három héttel ezelőtt kezdte ellenőrizni egyik cégének könyvelését, kedden pedig azért kellett volna megjelennie a nagyváradi ügyészségen, hogy közöljék vele: zárolják néhány ingatlanját.
Az üzletembernek külföldi kapcsolatai is voltak: a spanyol futballválogatott csapatkapitányának, Carles Puyolnak az édesapjával volt közös cége, amely az Aranyhomok (Nisipuri de Aur) bányalezárásokkal és útépítéssel foglalkozik és jelenleg is folytatja a munkát máramarosi és bánsági építkezéseken. A Mediafax úgy tudja, a román vállalkozó spanyol társa korábban történt halála után adós maradt a cégnek, ezért a futballista nemrég ügyvédeit küldte Nagyváradra, hogy rendezzék az ügyeket. Octavian Brânzaş 42 éves volt.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.