
Fotó: Fogarasi István
Hiába várták az állami támogatást, így a széki közbirtokosság finanszírozásával kövezik le a Kolozs megyei Bonchida és Szék közötti hat kilométeres útszakaszt.
2017. november 23., 12:182017. november 23., 12:18
2017. november 23., 12:192017. november 23., 12:19
A helyszínen megtudtuk, az útszakasz járhatóvá tétele rendkívül fontos a környék lakóinak: amennyiben elkészülnek a munkálatokkal, a Szék és Kolozsvár közötti távolság 60 kilométerről 30-ra csökken, nem beszélve a gazdasági előnyökről.
Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei tanácsosa a terepszemle alkalmával érdeklődésünkre elmondta, a székiek „teljes egyetértésben, pártállástól függetlenül támogatták a kezdeményezést”. Kocsis Ferenctől, a helyi közbirtokosság alelnökétől megtudtuk, a faluban három utca van, mindenikben külön falugyűlést tartottak és úgy döntöttek, belevágnak az útépítésbe. A helyi önkormányzat sem gördített akadályt, zöld jelzést adtak a közösségi beruházásnak.
mert azért reménykednek abban, hogy előbb-utóbb megyei úttá nyilvánítják, és így a Kolozs megyei önkormányzat leaszfaltozza.
„Ami a közbirtokosságot illeti, a széki nép úgy tartja, hogy az erdő és a legelő a mindenkori széki lakosé. Azaz ha valaki ideköltözik, akkor tulajdonjogot szerez, s aki elköltözik, az elveszti a tulajdonjogát” – magyarázta Kocsis Ferenc, aki szerint ez már Mária Terézia uralkodása óta így járja.
Fotó: Fogarasi István
A település adminisztratív területéhez mintegy 610 hektár erdő és 150 hektár legelő tartozik. A területen a közbirtokosság gazdálkodik, amely támogatást hív le a legelők karbantartására, s a szükséges munkálatok után a megmaradó pénzt az útépítésre költik. „Nagyon sok széki ember jár be minden reggel a kincses városbeli építőipari cégekhez dolgozni. Kisautók, mikrobuszok hordják minden nap az embereket az építőtelepekre. Időt és pénzt takarítanának meg az emberek, ha az út használható lenne” – magyarázta Kocsis Ferenc. Hozzáfűzte:
A község határáig egyébként még 900 méternyi útszakaszt kell lekövezniük. Bonchidáig azonban még két és fél kilométer az út, ennek járhatóvá tétele azonban a bonchidai önkormányzattól függ. A székiek elszántak, hajlandóak a hátralévő útszakaszt is megépíteni, ha engedélyezi az érintett önkormányzat.
Keizer Róbert – a Kolozs megyei MPP elnöke – közölte: felvállalja a közvetítő szerepet, szerinte nincs akadálya, hogy az RMDSZ-es tanácsosok is felkarolják az ügyet, ugyanis az úttal az RMDSZ-es székiek pont olyan jól járnak mint az MPP-sek. Előbb persze megyei úttá kell nyilvánítani a 6 kilométeres útszakaszt, s ha az átkerül a megye tulajdonában, akkor elvileg nem okozhat gondot a megyének a mintegy 50 ezer eurós beruházás. Megközelítőleg ennyibe kerülne ugyanis az út aszfaltozása.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!