Hirdetés

Olcsón laknának a hallgatók

Felemás tapasztalatokról számoltak be érdeklődésünkre az ingatlanügynökök, amikor arról faggattuk őket, hogy hogyan hat ki a nagyobb erdélyi és partiumi egyetemi központok ingatlanpiacára a tanévkezdés. Van, ahol ilyenkor pezsdül meg az élet, másutt idén visszaesést tapasztaltak.

Bálint Eszter

1970. január 01., 02:001970. január 01., 02:00

2013. október 07., 19:352013. október 07., 19:35

Rendszerint felpezsdül az ingatlanpiac az év ezen időszakában Kolozsváron, s az idén sem történt ez másképp. Mint Bónis Endre, a Reform ingatlanközvetítő iroda vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, mostanság gyakorlatilag lehetetlenség lakást bérelni, különösen az egyszobás vagy garzonlakásokra igaz ez. A szakembertől ugyanakkor megtudtuk, hogy míg a hazai diákok az olcsóbb, egyszobás lakásokat keresik, addig a külföldi egyetemisták havi 500 eurót is hajlandóak kifizetni egy központi fekvésű lakásért. Az árak egyébként tavaly októberhez képest nem változtak. A garzonok  havi130-170 euróba, az egyszobásak 180 euróba kerülnek. A kétszobás lakásokért 180-250 eurót is elkérnek, míg a háromszobás lakásokat 280-350 euróért adják bérbe. Bónis Endre egyúttal érdekességként említette, hogy sem a lakást kereső egyetemisták, sem a lakástulajdonosok nem tanulnak korábbi hibáikból. Mint részletezte, az óvatosabb egyetemisták már szeptemberben lakást keresnek, azonban a diákok 60-70 százaléka minden évben csak októberben fog hozzá az albérletkereséshez, amikor már nehezen és drágán találnak csak szállást. A tulajdonosok ugyanakkor évről-évre elkövetik azt a hibát, hogy kihasználva a pillanatnyilag megnőtt keresletet, a lehető legdrágábban adják ki a lakásaikat. Azonban nem számolnak azzal, hogy november végéig visszaesik a kereslet, s az albérletek ára is havi 20-30 euróval csökken, miközben a beköltöző lakók nem állnak le a lakáskereséssel, és két hónap múlva olcsóbb albérletbe költöznek, a lakásukat drágán bérbe adók pedig hoppon maradnak – mutatott rá Bónis Endre a jelenségre.

 

Nagyvárad: változó trendek

Gyenge keresletre panaszkodott ezzel szemben lapunknak Lukács Imre Róbert, a nagyváradi Centro Casa ingatlanügynökség igazgatója, magyarázatot azonban még nem talált arra, hogy az idei egyetemi tanévkezdés előtt miért csappant meg az igény az albérletekre. „A tavaly naponta legalább tizenöt érdeklődő hívott minket ebben az időszakban, most viszont voltak napok, amikor senki sem érdeklődött. Pedig az árak nem változtak, talán még kicsit estek is tavaly óta” – ecsetelte a szakember. Lukács tapasztalatai szerint egyébként a tulajdonosok többsége inkább ügynökségre bízza ingatlana bérbe adását, ezért azt nem valószínűsíti, hogy az ügynöksége által tapasztalt kereslet csökkenés az albérlő és a lakástulajdonos direkt megegyezéséből adódna. „Talán az idén jóval korábban bebiztosították maguknak a lakhatást, vagy csak többet válogatnak” – véli Lukács. Ügynökségéhez különben gyakorta fordulnak külföldről érkező diákok, ők Kolozsvárhoz hasonlóan a központi luxuslakásokat keresik. „Jó állapotban lévő, felszerelt, szép kétszobás albérletet már havi 200 euróért is lehet találni, a három-négyszobás tömbház-lakásokért 300-400 eurót kérnek” – ismertette. Igény többnyire az 1-2 szobás ingatlanokra van, a nagyobbak már nem túl népszerűek. Tájékoztatása szerint a váradi piacon amúgy 100-150 euró az átlag lakbér, de abban is biztos – még ha azokkal ő nem foglalkozik –, hogy a kevésbé népszerű negyedekben már 50 euróért is lehet szobát kapni.

Nagyvárad egyik legrégebbi ingatlanügynöksége, a Hestia cég illetékese, Carmen Bîrsan is visszaesést tapasztalt az albérletek piacán. „Az egyetemi tanév előtt nyilván valamivel nagyobb volt a kereslet, de a tavalyinál mind az érdeklődő egyetemisták száma, mind azok költségvetése elmaradt a tavalyitól” – fejtette ki. A hallgatók többsége kétszobás ingatlanokat keresett, hogy a költségeket megosztva lehetőleg ne kelljen havi 50 eurónál többet fizetnie. Még a külföldi egyetemisták büdzséje is csökkent, Bîrsan tapasztalata szerint míg a tavaly átlagban havi 300 eurót szántak albérletre, addig az idén 200 euróra korlátozódott a keretük. A piac fellendülésre az idén már nem számít a szakember, a fiatalok többsége ugyanis időben gondoskodott a lakhatásról.

 

Marosvásárhely: preferált környékek

Marosvásárhelyen aközben az előző évekhez hasonlóan az idén is orvosi egyetem körüli lakásokat a legkönnyebb kiadni, ugyanakkor ezekért lehet a legtöbb bért elkérni – tájékoztatta lapunkat Trella Várhelyi Tamás ingatlanszakértő. Mint mondta, ez az a városövezet, ahol szinte egyáltalán nem volt érzékelhető a gazdasági válság, hisz a kvártélyok értéke nagyjából ugyanaz, mint 2008 előtt. Október elején már nehéz is lakást bérelni a Kornisa és a volt November 7. negyedben. Egy bebútorozott és felszerelt konyhával, fürdőszobával rendelkező garzonlakásért akár 150 eurót is elkérnek, míg a kétszobásokért 200-at. n Krónika

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés