2010. szeptember 30., 09:012010. szeptember 30., 09:01
Romániában az Országos Egészségbiztosító Pénztár megtéríti a mofettás kezelés értékét, bár idéntől a szállás-ellátás költségeibe már nem pótol be. Albert Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa elmondta, Nyugat-Európában ez a kezelésmód nem terjedt el az orvoslásban, mert ott nincsenek természetes utóvulkáni kigőzölgések.
Ha azonban Magyarországon sikerül bejáratni ezt a kezelési módot, akkor nagyobb eséllyel terjed el Európában, és ezáltal a háromszéki mofetták idegenforgalmi vonzereje is növekszik, mondta a Krónikának. A háromszéki szakemberek a napokban a mofetták hasznosítását és gyógytényezőként való felhasználását célzó tapasztalatcserén vettek részt az anyaországi Mátraderecskén.
A konferenciát Heves és Kovászna megye önkormányzatának együttműködése keretében szervezték, és az önkormányzatok turisztikai szakemberei vettek részt rajta. „Kovászna megye mint »borvíznagyhatalom« meghatározó szereplő a mofettákat túlnyomóan alkotó szén-dioxid gáz gyógyászati hasznosításában. Megyénkben több helyen hasznosítják az utóvulkáni kigőzölgések más megnyilvánulásait is, népi fürdők, ivókutak, borvizes medencék vannak, így a háromszékiek sok hasznos tanáccsal szolgálhattak Magyarországon” – emelte ki Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök.
Albert Zoltán elmondta, Háromszéken több tucat mofetta van. Kovászna városában például minden gyógyfürdőkezelésre berendezkedett szállodában és kórházban is van ilyen létesítmény, ugyanakkor több szabadtéri mofetta is van a települések tulajdonában vagy magánkézben. A mofetta vagy szén-dioxid-gázfürdő használata az érbetegségek egyik leghatékonyabb kezelési formája, a szárazfürdő hatására csökken a kórházi kezelések száma, a betegek részben vagy teljesen megszabadulnak a súlyos érszűkület okozta kínzó fájdalmaktól. Az orvosok általában háromheti kezelést írnak elő, és napi 20–30 perces szén-dioxid-gázfürdőzést javasolnak. A háromszéki mofetták a szárazfürdők teljes palettáját kitöltik. Orvosi felügyelet mellett általában két lejbe kerül egy kezelés, de a szabadtéri mofetták ingyen vehetők igénybe, mesélte.
Albert Zoltán szerint figyelembe kell venni a mofetták alternatív hasznosítását, azt, hogy a különlegességük kap hangsúlyt, aminek eredményeként nem csak a gyógyulni vágyók látogatják. A szakember rámutatott, a népi hiedelem szerint a szárazfürdőnek potencianövelő hatása van, a meddőséget is sok esetben eredményesen kezelik ezzel a módszerrel. Növeli a tanulási képességet is, hiszen serkenti az agy vérellátását. Bár ezek a hatások orvosi-tudományos szempontból nem bizonyítottak, hisz nem végeztek erre irányuló kísérleteket, idegenforgalmi szempontból hasznosak lehetnek. A turisztikai szakember mindenkit arra biztat, hogy próbálja ki a mofettát. Rámutatott, tudomása szerint senki nem bánta meg, hogy felmászott a torjai Büdösbarlangig, sőt mindenki meséli, hogy milyen különleges hatása van.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.