Hirdetés

Nem csak jogosítvány nélkül, hanem részegen is vezettek

részeg

Egyre több részeg sofőrt is kiszűrnek a rendőrök

Fotó: Bihar megyei rendőr-főkapitányság

Nem csak járművezetői engedély nélkül, hanem részegen vezetett az a két férfi, akiket a Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szűrtek ki az elmúlt hétvégi ellenőrzéseken. Az egyik gyanúsított rendőrségi fogdába került.

Krónika

2025. augusztus 25., 16:482025. augusztus 25., 16:48

Egy szatmárnémeti közúti ellenőrzés során múlt szombaton egy 34 éves, Máramaros megyei férfiról nemcsak az derült ki, hogy erősen alkoholszagú, hanem az is, hogy súlyos kihágások miatt korábban a rendőrség érvénytelenítette közúti járművezetői engedélyét. Az alkoholszondás ellenőrzés 1,03 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki a kilélegzett levegőben.

A férfit kórházba szállították biológiai minták levétele céljából, majd a rendőrök 24 órára őrizetbe vették, másnap pedig a bíróság 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el.

Hirdetés

Az ügyben tovább folyik a nyomozás jogosítvány nélküli járművezetés, illetve alkohol vagy más anyagok hatása alatti járművezetés bűncselekményének gyanújával.

A Tasnádi vidéki rendőrőrs rendőreit szintén szombaton értesítették egy érszentkirályi balesetről: a helyszínre érkező egyenruhások egy árokba borult járművet találtak.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a 28 éves vezető egyáltalán nem rendelkezik érvényes jogosítvánnyal,

és a szonda 0,49 mg/l tiszta alkoholt jelzett a kilélegzett levegőben. A fiatalember megúszta őrizetbe vétel nélkül, de az ő ügyében is folyik a nyomozás alkohol befolyása alatti járművezetés, illetve jogosítvány nélküli járművezetés bűncselekményének gyanújával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Csalással gyanúsított moldovai és ukrán állampolgárokat vettek őrizetbe Kolozsváron

Több mint 107 ezer lejjel károsítottak meg egy kolozsvári nőt azok a fiatal külföldi állampolgárok, akiket a rendőrség néhány órán belül azonosított és őrizetbe vett. A gyanúsítottak a jól ismert „hiteles csalás” módszeré

Csalással gyanúsított moldovai és ukrán állampolgárokat vettek őrizetbe Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Drónok, AI, humanoid robotok: a jövő mérnökeit elsőként a Bánságban képzik

A Temesvári Műszaki Egyetem új fejezetet nyit a romániai felsőoktatásban: egy olyan képzési profil körvonalazódik az intézményen belül, amely a mesterséges intelligenciát, a humanoid robotokat és a drónokat helyezi a középpontba.

Drónok, AI, humanoid robotok: a jövő mérnökeit elsőként a Bánságban képzik
2026. június 14., vasárnap

Legyen kéznél az esernyő, Erdélyben is szeles időjárásra, zivatarokra kell számítani

Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Legyen kéznél az esernyő, Erdélyben is szeles időjárásra, zivatarokra kell számítani
2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
Hirdetés