
2010. szeptember 30., 09:042010. szeptember 30., 09:04
Az első az volt, hogy az unitárius egyház visszakapta a Berde Mózes (Frederic Joilot Curie) utca 1. szám alatti ingatlanját, a második feltétel pedig, hogy a kisdedóvóra volt a kolozsvári magyar közösségnek a leginkább szüksége. A püspök hangsúlyozta, a bölcsőde nem csomagmegőrző, ahogy azt napjainkban sokan aposztrofálják. „Fontos, hogy a gyerekek olyan környezetben eszméljenek a világra, ahol szeretet és gondoskodás veszi körül őket” – fogalmazott Bálint Benczédi Ferenc.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja kifejtette: nemzeti demográfiai jelentősége van minden egyes erdélyi magyar bölcsődének. „Azt szeretnénk, ha Erdély-szerte minél több bölcsőde lenne. Minél több gyerek jár bölcsődébe, annál több lesz később az iskolás, a fiatal magyar értelmiségi” – mutatott rá a főkonzul. Mikó Zsuzsa, az Unitárius Óvodáért Egyesület elnöke szerint szeretnének tanúbizonyságot tenni elhivatottságukról, szeretettel, szakmai felkészültséggel várják a gyerekeket.
Rácz Norberttől, a belvárosi egyházközség lelkészétől megtudtuk: idén két csoportot indítottak, eddig 26 gyereket írattak be, négy hely még betöltetlen. A bölcsőde naponta 7 és 17 óra között működik, a szülőknek havonta 500 lejbe kerül a szolgáltatás. Rácz Norbert hozzáfűzte: igyekeznek majd támogatást szerezni a bölcsőde működtetésére, hogy a szülőknek kevesebbet kelljen fizetniük. A nyolcfős személyzetet három óvónő, három dada, egy takarító és egy nővér alkotja. A lelkész kérdésünkre elmondta, az épület felújítását magánszemélyek és cégek adományaiból finanszírozták, a támogatások összértéke megközelítőleg 40 ezer lej.
| Hétfőn megnyitja kapuit Erdély és a Partium legelső zsidó óvodája, a tanintézetet Nagyváradon működtetik majd a Zsidó Közösségek Szövetsége védnöksége alatt – közölte Andrei Seidler, a helyi zsidóközpont vezetője. Mint mondta, Bukarestben ugyan már létezik pár ilyen tanintézet, de egyik sem a szervezet felügyelete alatt működik. Hozzátette, a napközi otthonban bárkit szívesen látnak, ugyanis ez nem lesz egyházi jellegű, az ilyen programok nem lesznek kötelezőek, és az oktatási tevékenység befejezte után zajlanak majd. A román és angol nyelven zajló oktatási tevékenységért cserébe havonta legalább 250 eurót kell fizetniük a szülőknek, az árban napi három étkezés és a tanfelszerelés is benne foglaltatik. |
A kolozsvári magyar bölcsőde létrehozását szorgalmazó Életfa Családsegítő Egyesület képviselői is üdvözölték a kincses város első magyar bölcsődéjét, de úgy gondolják: ez kezdetnek jó, megoldásnak kevés. „Nagyon jó, hogy megnyílt a kincses város első magyar bölcsődéje, szükség van rá, ez azonban még nem oldja meg a kolozsvári magyar közösség gondjait. Elsősorban a külvárosban volna szükség államilag támogatott magyar bölcsődékre. A vegyes házasságban élők számára gond ez elsősorban, mert ha a gyerek román nyelvű bölcsődébe kerül, az óvodába, és később az iskolába is román tannyelvű intézménybe jár majd” – nyilatkozta a Krónikának Herédi Zsolt, az egyesület tiszteletbeli elnöke.
Mint arról korábban beszámoltunk, az Életfa Családsegítő Egyesület mintegy éve aláírásgyűjtést kezdeményezett magyar nyelvű bölcsődék létrehozására. Herédi Zsolt lapunknak elmondta, 1300–1400 aláírást gyűjtöttek össze, majd kérésüket benyújtották az önkormányzathoz, de választ sem a törvény szabta harmincnapos határidőn belül, sem azóta nem kaptak. Hozzáfűzte, próbáltak háttéregyezséget kötni az önkormányzattal, de eredménye ennek se lett. De nem adták fel, következő lépésként Sorin Apostu polgármestertől fognak meghallgatást kérni. Herédi szerint a jelenlegi, román bölcsődékben nagyszámban dolgozik magyar személyzet, így a magyar csoportok létrehozása pusztán szervezés kérdése lenne, és anyagilag csak kismértékben terhelné az önkormányzatot.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.