
Fotó: Krónika
2008. június 09., 00:002008. június 09., 00:00
Ellenőrizném azoknak a területeknek a jogi helyzetét, ahol az önkormányzat ANL-lakásokat akar építeni, ugyanis legutóbb abból adódtak gondok, hogy a polgármesteri hivatal olyan helyen jelölte ki az új tömbház helyét, ami magántulajdonban volt, a telket viszont nem sikerült megvásárolni.
Hogyan oldaná meg a munkahelyhiányt?
Úgy, hogy épp fordítva járnék el a befektetőkkel, mint ahogy az előző polgármester, Bekő Tamás tette: nem elüldözném a cégeket, hanem igyekeznék megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy városunkban indítsanak vállalkozásokat. Azt, hogy a befektetők jöttek korábban is, és a városvezetés hozzáállásával volt baj, az is bizonyítja, hogy a környező településeken épültek gyárak, ahová a nagykárolyiak kénytelenek ingázni. Támogatnám továbbá egy magán ipari park létrehozását a város mellett, ugyanis már jelentkezett olyan vállalkozó, aki hajlandó lenne ezt kiépíteni.
A másik nagy gond a lakáshiány...
A lakáshiány enyhítése érdekében kormánypénzeket próbálnék meg lehívni, melyből újabb ANL-tömbházakat lehetne felhúzni. Vannak azonban olyanok is a városban, akik nem teljesítik azokat a feltételeket, amelyek az ANL-s tömbházak lakóira érvényesek: például elmúltak már 35 évesek, vagy nincs állandó munkahelyük. Számukra szociális lakásokat próbálnék meg építtetni, ugyancsak kormánypénzek felhasználásával. A fontos feladatok közé tartozik továbbá a le nem aszfaltozott, illetve a kanalizálással nem rendelkező utcák modernizálása, valamint játszóterek kialakítása a lakótelepeken. Sürgetném az ivóvízgondok megoldását, tűrhetetlen ugyanis, hogy a városban időnként rozsdaszínű lé folyik a csapokból.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.