2009. szeptember 28., 11:292009. szeptember 28., 11:29
A független jelölteknek sem sikerült mandátumot szerezniük az új összetételű tanácsban: Borbáth Istvánra 321-en, Molnos Zoltánra 189-en, Pál Katona Csabára 146-an, míg Incze Árpádra 76-an voksoltak. Összesen 291 szavazatot érvénytelenítettek.
Van, aki sikernek könyveli el a vasárnap Székelyudvarhelyen zajlott időközi választások eredményeit, mások esküsznek rá, hogy semmi szükség nem volt a voksolásra. Szász Jenő, az MPP listavezetője tegnapi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: az eredmények a polgári párt megerősödését bizonyítják. „Az MPP a nyertese a választásoknak, hiszen javítottunk tavalyi eredményünkön, egy mandátummal többet szereztünk, míg az RMDSZ megismételte korábbi eredményét. Erősödtünk és szeretnénk a várost is megerősíteni” – fogalmazott a pártelnök, aki reméli, hogy sikerül majd együttműködniük a többi tanácsossal a település érdekében.
Mint mondta, nem tudtak megfelelően felkészülni az időközi választásra, és nem is értették, hogy az RMDSZ-nek miért nem volt jó a korábbi felállás egy „kényelmes alpolgármesterrel, aki a szintén RMDSZ-es polgármester, Bunta Levente tenyeréből eszik”. Azzal, hogy az RMDSZ feloszlatta a tanácsot, újra választást kellett kiírni, amire el kellett költeni 60 ezer lejt, ebből pedig több utcát is fel lehetett volna újítani – jegyezte meg a pártelnök.
Szász Jenő a rendkívül alacsony részvételi arányt azzal magyarázta, hogy a szervezetet támogatók java része a 40–50 éves korosztályból kerül ki, ez a korosztály pedig éppen az egyetemi városokba vitte gyermekeit ezen a hétvégén, a kellemes idő pedig sok embert inkább a szabadba hívott.
Az MPP elnöke ugyanakkor közölte: a szervezet tegnap feljelentést tett a rendőrségen amiatt, hogy a városvezetés épp a voksolás napján, a művelődési házban szervezte meg az idősek napját – az intézményben egyébként szavazókörzet is működött –, a résztvevők pedig ajándékcsomagot is kaptak a szervezőktől.
A Krónika kérdésére, hogy elvállalná-e az alpolgármesteri tisztséget, kitérő választ kaptunk: „Az MPP-nek kilenc alkalmas alpolgármester-jelöltje van. Én a tanácsosságot is nehezen vállaltam, kollégáim biztatására álltam a lista élére. A párt vezetőjeként nem mondhattam nemet” – fogalmazott Szász Jenő.
„Az RMDSZ nyert ezen a választáson, bár ezt nagyon furcsa kampány előzte meg. Érdekes, egy jelölt sem beszélt arról, hogy mit terveznek, csak megpróbálta lejáratni a többit” – nyilatkozta a Krónikának Bíró Enikő, az RMDSZ listavezetője, aki szerint a választók azért maradtak távol, mert a pártoknak nem sikerült pozitív üzenetet megfogalmazniuk. Az RMDSZ listavezetője is elmondta: békés együttműködésben kell dolgozni a továbbiakban, mert a város érdeke a legfontosabb. Éppen ezért a korteshadjárat szereplőinek most túl kell lépniük a kampányban történteken, ezekről már nem is kellene beszélni – jegyezte meg.
Jakab Attila, a Zöld Párt egyetlen mandátumot nyert tanácsosa úgy nyilatkozott: nem lett volna szükség erre a választásra, ezt a szavazási kedv is egyértelműen mutatja. A jövőt illetően bízik abban, hogy a nagy pártok jobb belátásra térnek, és reméli, hogy a mérleg nyelvét nem neki kell majd elbillenteni, hanem a legtöbb kérdésben sikerül konszenzusra jutni. Kérdésünkre, hogy melyik párttal kíván együttműködni, elmondta, hogy az ügyektől függően lépne koalícióra, nem a pártérdekek szerint. Arra törekszik majd, hogy a nagy frakciók kompromisszumkészebbek legyenek.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.