
2009. október 19., 05:012009. október 19., 05:01
A Nagyváradról a hajdúvárosba tartó EMI-seket elmondásuk szerint már az úton megállították a rendőrök. A fiatalok furcsának tartották, hogy a rendőrök tudták, pontosan hány autóval jönnek, és melyek azok. \"A városba érve szinte azonnal lekapcsoltak bennünket\" – közölték lapunkkal az EMI-tagok. Mint mondták, a városházához közeli kávézó teraszán állták körbe őket a rendőrök, majd megkérték, szálljanak be a jelzés nélküli rendőrautóba. Az ifjak beszámolója szerint semmilyen jel nem utalhatott arra, mire készülnek: a transzparensek és táblák a hátizsákjaikban voltak. Mintegy két órán keresztül tartották őket a rendőrségen, miközben politikai kérdésekről, műemlékvédelemről és egyebekről csevegtek velük – tájékoztatta lapunkat Bartha Béla megyei alelnök. Mint mondta, amint Gasparovic elhagyta a várost, azonnal elengedték őket. Bartha kifejtette, nem állt szándékukban megdobálni a szlovák államelnököt, csak szabad véleménynyilvánítási jogukat szerették volna gyakorolni, és felhívni a figyelmet elsősorban a szlovák államnyelvtörvény visszásságaira.
Az EMI országos szervezete egyébként még az elnöki vizit előtt Ivan Gasparovicnak címzett nyílt levelet küldött ki a sajtónak. \"Őshonos magyarokként köszöntjük ősi földünkön, ha már Erdélybe látogat, mert, Önnel ellentétben, hisszük, hogy egy közjogi méltóság szabadon átlépheti az 1920 óta létező határokat\" – kezdődik a levél. Írói tűrhetetlennek nevezik benne, hogy \"egy magát demokratikusnak mondó EU-tagállam mind a mai napig magáénak vallja a Benes-dekrétumokat\", illetve közlik: az elnök szerencsés helyzetben van, hiszen \"a felvidéki jogrend szerint csak súlyos büntetés tehertételével szólalhatna meg ékes anyanyelvén Erdélyben és Románia-szerte.\"
Alexandru Sălăjan szalontai rendőrfőnök érdeklődésünkre elmondta, nem tud arról, hogy bárkit is őrizetbe vettek volna az elnöki látogatás idején. Mint mondta, ő maga a konzulátus utcáján tartózkodott, ahová a látogatás idején nem volt bejárása a hivatalosságokon és a sajtón kívül senki másnak. Hangsúlyozta, nagyon örül, hogy incidensek nélkül zajlott le a látogatás, mert tartottak tőle, hogy egyesek erőszakosan lépnek majd fel. A rendőrfőnök szerint egy államfői látogatásnál természetes, hogy mindent megtesz a rendőrség az incidensek megelőzése érdekében.
Ivan Gasparovic csütörtökön érkezett Romániába. Pénteken Bukarestben találkozott Traian Băsescu államfővel, akivel a nemzeti kisebbségek helyzetéről is szót ejtett. Gasparovic elmondta, úgy látja, Románia megfelelő körülményeket biztosít az itt élő szlovák közösség számára. Szombaton Aradon tartott sajtótájékoztatóján arról is beszámolt: örül, hogy a romániai szlovák kisebbség lojálisnak bizonyul az ország irányában, amelyben él, de azt is megköszönte nekik, hogy megpróbálják megőrizni nemzeti identitásukat és kultúrájukat. Az államfő rövid nagyszalontai tartózkodása után Sólyomkővárra utazott, ahol nagyszámú szlovák közösség él.
Miután nagy mértékben megcsappant Parajd és a térség idegenforgalma a tavaly májusi bányakatasztrófa után, sok kérdés merül fel a térség turizmusának tovább éltetésével kapcsolatban.
A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.