
Fotó: Oradea.ro
Módosítaná a nagyváradi önkormányzat a hanyag épülettulajdonosokra többletadót kivető decemberi rendeletét. Az új tervezet szerint az érintettek egy közös számlára fizethetnék be a felújítás rájuk eső részét.
2017. május 25., 08:082017. május 25., 08:08
Módosítani kényszerül a leromlott tulajdonuk felújítását elmulasztó lakosokra kirótt többszörös ingatlanadó szabályzatát a nagyváradi önkormányzat. A hanyag tulajdonosok esetében januártól ötszörös illetéket előíró rendeletet azt követően lesz kénytelen változtatni a helyi tanács, hogy sok lakos bepanaszolta a városvezetést. Az érintettek azt sérelmezik:
A jelenlegi áldatlan helyzet feloldására a nagyváradi önkormányzat – mely 2012 óta számos módon próbálja rábírni leromlott épületeik felújítására a lakosokat – új rendszer bevezetését tervezi. Eduard Florea, a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatója az Ebihoreanul hírportálnak úgy nyilatkozott, eszerint
A javítási munkálatokat a városháza végeztetné el, és a költségek fényében visszaadná a megmaradt pénzt, vagy újabb pénzösszeget követelne, magyarázta az igazgató. Mint mondta, amint a lakók fele befizette részét, a városvezetés megelőlegezné a többit, és renoválná az ingatlant.
A tervezet szerint – melyet június 8-áig közvitára bocsátanának – a tulajdonosoknak iratokkal kellene bizonyítaniuk tulajdonrészüket, s a városháza illetékesei ennek alapján számolnák ki a befizetendő összeget, melyet november 30-ig kellene átutalni az említett számlára ahhoz, hogy az érintett jövő évre mentesüljön a többletadótól.
Kihasználva a pénzügyi törvénykönyv teremtette lehetőséget, a váradi városvezetés más erdélyi nagyvárosok elöljáróihoz hasonlóan januártól ötszörös adót vetett ki azokra az épülettulajdonosokra, akik a többszöri figyelmeztetés ellenére sem végeztek javítási munkálatokat már-már életveszélyes belvárosi tulajdonjaikon.
A 236 belvárosi épületet és több száz lakót érintő intézkedés nem hozta meg a várt hatást, mintegy 150 lakos bepanaszolta az önkormányzatot, hogy a szomszédok miatt képtelen eleget tenni a felszólításnak.
Mások azt rótták fel, hogy társtulajdonosként
az inkriminált ingatlanok ugyanis összesen 1020 magánszemély és 171 jogi személy közös tulajdonát képezik.
Adriana Lipoveanu, a nagyváradi főépítészi hivatal vezetőhelyettese a hírportálnak arról számolt be, hogy az említett nehézségek ellenére az idei év első harmadában igényelt építkezési engedélyek száma jóval meghaladja az eddigi szintet, míg tavaly 53 engedélyt bocsátottak ki, idén áprilisig már 26-an kérték a jóváhagyásukat. Az illetékes úgy vélte,
Maga a polgármesteri hivatal jár elöl jó példával, a tervek szerint idén minden egyes olyan épületet felújítanak, melynek legalább 50 százalékban az önkormányzat is tulajdonosa, ugyanakkor újabb 10 millió lejt szánnak a homlokzatfelújítási programjukra, melynek keretében megelőlegezik a tulajdonuk felújítása mellett elkötelezett, de elegendő pénzzel nem rendelkező váradiakat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!