
Malőr. Egy repülőgépnek hosszú percekig kellett a Kolozsvár fölött köröznie, mivel elaludt a légiforgalmi irányító
Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Avram Iancu Cluj
Bizarr incidens történt a kolozsvári repülőtéren: egy leszállásra készülő repülőgépnek több száz utassal a fedélzetén hosszú percekig kellett a levegőben köröznie, mert elaludt a légiforgalmi irányító, így nem kapott leszállási engedélyt.
2025. szeptember 23., 10:002025. szeptember 23., 10:00
A repülőgép személyzete úgy döntött, hogy megszakítja a leszállási eljárást, mert
Az eset állítólag egy hónappal ezelőtt történt, és a Romatsa légiforgalmi irányító hétfőn megerősítette – közölte a Digi 24.
– nyilatkozták a Romatsa képviselői, akik azt is elmondták, hogy már meghozták az első intézkedéseket: átképezték a személyzetet, és figyelemmel kísérik a munkarendet, hogy hasonló események ne fordulhassanak elő többé.
A hatóságok szerint az utasok és a repülőgép biztonsága egyetlen pillanatban sem volt veszélyben.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!