
Fotó: Bencze Emese
A román hatóságok által a korábbi években kirótt bírságok ellenére idén is lesz ünnepi dekoráció március 15-én Székelyudvarhelyen – jelentette be csütörtökön Gálfi Árpád, a székelyföldi város polgármestere.
2024. március 07., 21:212024. március 07., 21:21
A Hargita Népe beszámolója szerint az elöljáró csütörtökön telefonon kapcsolódott be a március 15-i rendezvényt ismertető sajtótájékoztatóba. Elmondta: idén is magyar nemzeti jelképekkel díszítik a városközpontot, noha a román hatóságok évről évre megbüntetik őket ezért.
A román kormány megbízottjai 2018-ban kezdték el büntetni azokat a székelyföldi polgármestereket, akik március 15-én vagy október 23-án magyar zászlókkal, szalagokkal, kokárdákkal díszítik településüket. Az elöljárók valamennyi bírság érvénytelenítését kérték a bíróságtól, ám többnyire csak részsikereket értek el.
A román hatóságok az elmúlt években Sepsiszentgyörgy polgármesterét, Antal Árpádot is többször megbírságolták a március 15-i dekoráció miatt. Rendszerint azt kifogásolták, hogy a magyar zászló önmagában volt kifüggesztve, holott a román törvények szerint egy másik ország zászlóját csak hivatalos látogatásokkor, a román zászlóval együtt lehet kitűzni. A polgármesterek eközben arra hivatkoztak, hogy a kitűzött jelképek nem azonosak Magyarország hivatalos zászlajával.
Ennek ellenére méltó programmal készülnek az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 176. évfordulójának megünneplésére – hangzott el.
A polgármesteri hivatal közleménye szerint az Erőt, tisztességet, Székelyudvarhely! című ünnepi rendezvény délben kezdődik a Márton Áron téren a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred felvonulásával és díszszemléjével. A díszmeghívott Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, és Orbán Viktor magyar kormányfő ünnepi üzenetét is felolvassák. Az ünnepi műsor kiemelt pillanata a Csík Zenekar fellépése, amelyet koszorúzás követ.
A Tomcsa Sándor Színház főszervezésében, a Haáz Rezső Múzeum, a városi könyvtár és a művelődési ház közreműködésével többnapos rendezvénysorozat zajlik a városban, a többi között gyerekeknek szerveznek kézműves programokat, forradalmi nyomdát. A programsorozat március 17-én zárul a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenyével.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
szóljon hozzá!