
Képünk illusztráció
Fotó: Rostás Szabolcs
Több erdélyi és partiumi boltban is lehetett kapni egy, szalmonella fertőzés miatt visszavont csirkehúst. Ha ilyent vásárolt, ne fogyassza el.
2023. december 06., 09:142023. december 06., 09:14
A lengyel Cedrob vállalat bejelentette, hogy visszahívja a forgalomból az általa kereskedelembe bocsátott fagyasztott csirkét, mert a húsban a Salmonella enteritidis baktériumot azonosították – közölte az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság.
A vállalat a 10 kilogrammos kiszerelésű, Fagyasztott csirke hátsó negyed (Sferturi posterioare de pui congelate) elnevezésű terméket hívja vissza, amelynek a tételszáma 191/3/23, a lejárati ideje 2025. július 10.
„Ha vásárolt a fent említett termékből, kérjük, ne fogyassza el, a nyugtával együtt vigye vissza abba az üzletbe, ahol vásárolta” – áll az Agerpres hírügynökség által idézett felhívásában.
A terméket a Selgros brăilai, galaci és marosvásárhelyi üzleteiben, valamint más bukaresti, jászvásárii, băbeni-i, medgyesi, bákói, scheiai, berettyószéplaki, nagyváradi, brăilai, galaci, marosvásárhelyi, gyulafehérvári és motrui üzletekben is árusították.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!