2010. március 17., 08:282010. március 17., 08:28
Băsescu korábban azt nyilatkozta, azért esett Nagyváradra a választás, mert itt számos, jelenleg használaton kívüli katonai épület van, ezek közül újítottak fel egyet a hírszerzőközpont számára. Emellett fontosnak tartja az elnök a bihari megyeszékhely földrajzi elhelyezkedését is, illetve azt, hogy a városnak nemzetközi repülőtere van.
A létrehozásról szóló memorandumot még decemberben írták alá román, görög, magyar, szlovén és török illetékesek. A központ 17,8 millió lejbe került, ebből az épület infrastruktúráját is felújították, illetve megvásárolták a működéshez szükséges NATO-konform felszereléseket. Băsescu szerint a létesítménnyel a szövetség azoknak a romániai tiszteknek a hírszerző munkáját ismeri el, akik Irakban és Afganisztánban szolgálnak.
Az államfő gépkocsija délelőtt gördült be a Rulikovszki úti felújított épület udvarára. Mintegy százfős díszőrség fogadta a márciusi hózivatarban. Traian Băsescu körbejárta az épületet, s kijelentette: Románia nagy lépést tett most az Észak-Atlanti Szövetségen belüli tevékenységében, a siker pedig azon múlik, hogy a váradi központ hogyan tud majd együttműködni a szervezet többi tagjával.
| A HUMINT kifejezés az emberi kapcsolatok felhasználásával folytatott titkos információszerzést jelenti. A hírszerzés ősi, klasszikus módszere. A humán források köre az alkalmi adatszolgáltatótól a szervezetszerű titkos együttműködőkig, a külföldi hírszerző ügynökök alkalmazásáig terjed. Titkos együttműködés magánszeméllyel létrehozható, illetve alkalmazható titkos és bizalmas információk megszerzésére, hírszerzési műveletek, akciók végrehajtására, szakértői feladatokra. A hírszerző szolgálat egyik „legélesebb fegyvere”, a gondosan felkészített, fedett, s a külföldi célobjektumba, szervezetbe beépült hírszerző tiszt. (forrás: a Magyar Köztársaság Információs Hivatala – www.mkih.hu) |
Az avatóünnepségen jelen volt Gabriel Oprea védelmi miniszter és Gheorghe Marin admirális is. Átadták hivatalosan a létesítmény működtetőinek a NATO zászlaját, s a támogató országok lobogóit is felvonták. Băsescu szerint hozzájuk hamarosan csatlakozik majd az Egyesült Államok és Szlovákia is.
Az átadáson jelen volt Luciano Zappata, a NATO egyik admirálisa, akitől az újságírók megkérdezték: nem gondolja-e, hogy a központ terrortámadások célpontjává teheti Nagyváradot.
„Nem hinném, hogy bármilyen veszély fenyegeti az önök városát és országát” – idézi Zappatát a Mediafax hírügynökség. A központban nyolcvan katona dolgozik majd, közülük tizenhat a partnerországokból érkezik.
Eduard Simion igazgató elmondta, évente több száz személyt képeznek ki. Traian Băsescu és Zappata admirális néhány lapát földet dobott az udvaron elültetett tölgyfacsemete gyökerére, amely mellett egy emlékkövön a központ megnyitásának dátuma olvasható.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.