Hirdetés

NATO-kémközpont nyílt Nagyváradon

Traian Băsescu államfő jelenlétében nyitották meg tegnap a nagyváradi NATO-kémközpontot. A létesítményben a szövetség információszerző tevékenységét koordinálják, illetve kémeket is képeznek. A nagyváradi NATO-HUMINT-központ létrehozásáról még 2008-ban rendelkezett a kormány, azóta módosították a tervet, az államfő a hónap elején jelentette be hivatalosan is, hogy megnyitja kapuit a létesítmény.

Nagy Orsolya

2010. március 17., 08:282010. március 17., 08:28

Băsescu korábban azt nyilatkozta, azért esett Nagyváradra a választás, mert itt számos, jelenleg használaton kívüli katonai épület van, ezek közül újítottak fel egyet a hírszerzőközpont számára. Emellett fontosnak tartja az elnök a bihari megyeszékhely földrajzi elhelyezkedését is, illetve azt, hogy a városnak nemzetközi repülőtere van.

A létrehozásról szóló memorandumot még decemberben írták alá román, görög, magyar, szlovén és török illetékesek. A központ 17,8 millió lejbe került, ebből az épület infrastruktúráját is felújították, illetve megvásárolták a működéshez szükséges NATO-konform felszereléseket. Băsescu szerint a létesítménnyel a szövetség azoknak a romániai tiszteknek a hírszerző munkáját ismeri el, akik Irakban és Afganisztánban szolgálnak.

Az államfő gépkocsija délelőtt gördült be a Rulikovszki úti felújított épület udvarára. Mintegy százfős díszőrség fogadta a márciusi hózivatarban. Traian Băsescu körbejárta az épületet, s kijelentette: Románia nagy lépést tett most az Észak-Atlanti Szövetségen belüli tevékenységében, a siker pedig azon múlik, hogy a váradi központ hogyan tud majd együttműködni a szervezet többi tagjával.

Hírszerző tiszteket képeznek

A HUMINT kifejezés az emberi kapcsolatok felhasználásával folytatott titkos információszerzést jelenti. A hírszerzés ősi, klasszikus módszere. A humán források köre az alkalmi adatszolgáltatótól a szervezetszerű titkos együttműködőkig, a külföldi hírszerző ügynökök alkalmazásáig terjed.

Titkos együttműködés magánszeméllyel létrehozható, illetve alkalmazható titkos és bizalmas információk megszerzésére, hírszerzési műveletek, akciók végrehajtására, szakértői feladatokra.

A hírszerző szolgálat egyik „legélesebb fegyvere”, a gondosan felkészített, fedett, s a külföldi célobjektumba, szervezetbe beépült hírszerző tiszt. (forrás: a Magyar Köztársaság Információs Hivatala – www.mkih.hu)

Az avatóünnepségen jelen volt Gabriel Oprea védelmi miniszter és Gheorghe Marin admirális is. Átadták hivatalosan a létesítmény működtetőinek a NATO zászlaját, s a támogató országok lobogóit is felvonták. Băsescu szerint hozzájuk hamarosan csatlakozik majd az Egyesült Államok és Szlovákia is.

Az átadáson jelen volt Luciano Zappata, a NATO egyik admirálisa, akitől az újságírók megkérdezték: nem gondolja-e, hogy a központ terrortámadások célpontjává teheti Nagyváradot.

„Nem hinném, hogy bármilyen veszély fenyegeti az önök városát és országát” – idézi Zappatát a Mediafax hírügynökség. A központban nyolcvan katona dolgozik majd, közülük tizenhat a partnerországokból érkezik.

Eduard Simion igazgató elmondta, évente több száz személyt képeznek ki. Traian Băsescu és Zappata admirális néhány lapát földet dobott az udvaron elültetett tölgyfacsemete gyökerére, amely mellett egy emlékkövön a központ megnyitásának dátuma olvasható.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
2026. augusztus 09., vasárnap

Hűtő vagy konyhapult? Így tároljuk az élelmiszereket a hőségben

A hőségben nemcsak az számít, mit teszünk a hűtőbe, hanem az is, mennyi idő alatt visszük haza a bevásárlást, hiszen a hús, a hal vagy egy krémes sütemény már egy hosszabb buszozás alatt is túlmelegedhet, megromolhat.

Hűtő vagy konyhapult? Így tároljuk az élelmiszereket a hőségben
Hirdetés
Hirdetés