Hirdetés

Nagyváradon prioritás az egészségügy

Az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítását tartják a városi önkormányzat legfontosabb teendőjének azok a váradiak, akik megfordultak az augusztus 21-i nagyváradi, debreceni mintára kitalált virágkarneválon, vagy a köré szervezett események valamelyikén – közölte Biró Rozália alpolgármester. A kérdőívet 570 személy töltötte ki. A válaszadók 97 százaléka úgy véli, a már hatodjára megrendezett, Nyitott ablak Európára című rendezvényt a továbbiakban is meg kell szervezni, és még többen, 98 százaléknyian vélik úgy, hogy Nagyvárad és Debrecen, illetve a két megye kapcsolatát fejleszteni kell.

Nagy Orsolya

2010. szeptember 02., 10:112010. szeptember 02., 10:11

Biró Rozália szerint ez nem is csoda, hiszen maga is úgy látja, hogy a dinamikusan indult együttműködés az utóbbi időben megrekedt egy szinten, holott Európában van példa arra, hogy nem egy hasonló kapcsolat túlnőtt önmagán, valódi városi agglomerációvá fejlődött, ami sokkal nagyobb gazdasági potenciállal rendelkezik, mint a két város együttvéve. A nagyváradi polgármesteri hivatal legfontosabbnak tartott teendőit pontozással kellett rangsorolniuk a válaszadóknak, így lett az egészségügy 7,28-as átlaggal első, a szociális és ifjúsági lakások építése 6,56-tal második, az oktatás fenntartása és fejlesztése pedig 6,09-es átlag pontszámmal harmadik. A városi utak és járdák javítása átlagban 4,59, az ifjúsági és kulturális rendezvények szervezése 3,77, a köztisztaság javítása pedig 3,01 pontot kapott. A sporttevékenységeket 2,62-re értékelték a váradiak, a műemlék épületek felújítása pedig 2,03 ponttal utolsó helyen végzett.

Segítik a „fészekrakókat”

Kilencvenöt parcellát ajánl fel a nagyváradi tanács fiataloknak házépítésre – jelentette be Biró Rozália alpolgármester. A korábban kiosztottak közül 70-et visszavettek azoktól, akik eredetileg megkapták, mert nem teljesítették az ezzel járó feltételeket, és nem kezdtek el a megadott határidőben építkezni. A 250 négyzetméteres telkeket a jelentkezés sorrendjében ítélik oda. Igénylést nyújthatnak be azok a 18 és 35 év közötti román állampolgárok, akiknek legalább 5 éve állandó lakhelyük van Nagyváradon, és nincs telek vagy más ingatlan sem az ő, sem a házastársuk nevén. Ha megkapja a telket, 3 hónap alatt be kell kerítenie, 4 éven belül pedig be kell fejeznie az építkezést, ellenkező esetben elveszítheti a telket. Az épületet használhatja lakóháznak vagy saját cége székhelyének, de nem adhatja bérbe.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés