Hirdetés

Nagyváradi tüntetés a magyar vezetők leváltása ellen

A tanintézmények magyar vezetőinek leváltása, illetve az új oktatási törvény ellen szervez tiltakozó megmozdulást az RMDSZ Bihar megyei szervezete. A tüntetésre minden olyan Bihar megyeit várnak, aki szívén viseli az oktatás sorsát, és nem ért egyet a tervezett változtatásokkal. A kormány alárendeltségébe tartozó megyei intézményvezetők leváltása ellen Hargita megyében is folytatják a tiltakozást.

Nagy Orsolya

2009. szeptember 10., 09:002009. szeptember 10., 09:00

Demonstrációt szervez Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ pénteken, a tanügyben történő leváltások és az új törvény ellen – jelentette be tegnap Szabó Ödön ügyvezető elnök. Mint mondta, a tiltakozó akció délelőtt 11-kor kezdődik a Bihar Megyei Tanfelügyelőség Szaniszló (Eminescu) utcai épülete előtt.

Politikai alapon „tisztogatnak”

„Sok mindenben lehet alkudozni, de két dologban lehetetlen: a kisebbségi oktatás és a kisebbségi kultúra ügyében. Mélyen fel vagyunk háborodva amiatt, hogy a parlamenti pártok csak papíron értenek egyet azzal, hogy a kisebbségi oktatás dolgaiban az illető közösség dönthessen” – fogalmazott Szabó. Elmondta: bár a törvény szerint azokban az iskolákban, ahol működik magyar tannyelvű osztály, legalább az egyik aligazgatónak vagy magának az igazgatónak magyarnak kell lennie, az utóbbi néhány hétben két bihari iskolaigazgatót és két aligazgatót váltottak le politikai megfontolásokból. Szabó Ödön szerint a pohár akkor telt be, amikor kedden megtudta: a mezőtelegdi általános iskola magyar aligazgatóját egy szociáldemokrata párti helyi önkormányzati képviselővel váltották fel. Telegden amúgy harminc éve folyamatosan magyar nemzetiségű pedagógus tölti be a tanintézmény valamelyik vezető pozícióját.

A PSD elrendeli, a PDL aláírja

Az ügyvezető megengedhetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte a leváltásokat, és úgy érzi, ezek elsősorban a PSD számlájára írhatók – bár a személycseréket közvetlenül a főtanfelügyelő írja alá, aki a koalíciós partner Demokrata-Liberális Párt tagja. Szabó közölte: az RMDSZ országos vezetőségét arra kérik majd, hogy a közelgő elnökválasztáson bármely párt jelöltjét támogassa, csak a PSD-t ne.

A pénteki tiltakozó rendezvényen az RMDSZ a tanügyi törvényhez írt módosító javaslatait is közzéteszi majd. Ezek között szerepel például a román nyelv idegen nyelvként való tanítása a kisebbségi osztályokban, a történelem és a földrajz anyanyelven való tanítása, illetve az, hogy az iskolában alkalmazott tanárokat az eddigi gyakorlattól eltérően ne a tanfelügyelőség, hanem az iskola vezetősége válassza ki. Szabó azt mondja, a találkozóra minden olyan nagyváradit, Bihar megyeit várnak, aki szívén viseli az oktatásügy sorsát, és nem ért egyet a tervezett változtatásokkal – pártállástól és nemzetiségtől függetlenül. Azt reméli, ezernél is többen vesznek majd részt. Az utcáról a demonstráció idejére elterelik az autóforgalmat.

Hargita megyében is tiltakoznak

A kormány alárendeltségébe tartozó megyei intézményvezetők leváltása elleni tiltakozás nem maradt abba Hargita megyében sem – tájékoztatta a Krónikát Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. A kormányváltás utáni tisztogatásnak a hatvanegynéhány vezető egyharmada esett áldozatul a megyében, de a leváltottak fele sikeresen versenyvizsgázott korábbi állására és visszanyerte tisztségét. „Nem azért kerültek vissza a magyar vezetők, mert figyelembe vették Bukarestben az igényünket, hanem egyszerűen nem találtak megfelelő végzettségű pártkatonákat ezeknek az állásoknak a betöltésére – mondta Borboly. Ezért továbbra is kint vannak a figyelmeztető táblák, folyamatos kérésekkel, petíciókkal figyelmeztetjük a kormányt, egyeztetünk és felhívjuk a román politikusok figyelmét arra, hogy mennyire káros ez a gyakorlat.”

Borboly: hasznosak a tüntetések

A megyei tanácselnök szerint a leváltások elleni tömegtüntetés is hasznos volt, de az csak egyik eszköz, a tiltakozásnak sok más formája van, ezek mindegyikét fel kell használni a cél érdekében. „Valamennyi közül talán az új főtanfelügyelő, Anda-Elena Ianoşi kinevezése a legfájóbb. A központosított tanügyi rendszer miatt helyben nem lehet beleszólni az oktatás rendjébe, és így az iskolafelújításra-felszerelésre szánt pénzek döntő többségét most a megye északi, románok lakta helységek iskolái kapják.

A tanfelügyelőségen is terveznek további leváltásokat, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy megakadályozzuk a további tisztogatást: már kilátásba helyeztem, hogy a megyeházáról is kilakoltatjuk őket, ha nem vetnek véget ennek a hátrányosan megkülönböztető gyakorlatnak” – mondta Borboly. Véleménye szerint erre, hogy politikai pálfordulások alkalmával indokolatlanul ne cserélhessék a szakembereket, a decentralizáció lesz a megoldás, akkor majd a helyi, választott vezetők, tehát a közösség képviselői dönthetnek a vezetők személyéről is.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
Hirdetés