2010. szeptember 22., 09:362010. szeptember 22., 09:36
Mióta a városvezetõség felmérte az érintett ingatlanok állapotát, és szétküldték a felszólításokat, számos panasz érkezett, emiatt módosították a szabályzatot. „A közös udvarunkban két épületegyüttes áll, az egyik, amelyik három lakrészre oszlik, az utcafrontra néz, a másik, közös fallal összekapcsolt, de két külön lakóház, az udvar hátsó végében áll” – nyilatkozta az egyik panaszos, Varga Csaba. – Mivel én az udvar végében lakom, nem is gondoltam, hogy rám is érvényes ez a régóta hangoztatott illeték, hiszen mindvégig a városarculatról és az utcára nézõ házakról esett szó.” Varga Csaba azonban meglepetéssel értesült arról, hogy az õ ingatlanjára is kivetettek közel 300 lej rehabilitációs illetéket.
„Mint kiderült, nekem és a közvetlen szomszédomnak is fizetni kellene az illetéket csak azért, mert az utcafrontra nézõ ház egyharmada nincs felújítva. A másik két család még a nyáron felújíttatta a saját részét, így tulajdonképpen az ötbõl csak két ablak körül nincs friss vakolat. A polgármesteri hivatalnál azonban egy kalap alá vették az egész udvart, és most azoknak is jelentõs illetéket kell fizetniük, akik szakszerûen renoválták az utcafrontra nézõ lakrészüket. Meg nekem is, akinek nincs közös alapja a kinti házzal, emellett pedig két éve teljes mértékben felújítottam a lakást. Igaz, a turisták ezt esetleg csak helikopterrõl láthatják, másképp nem nagyon” – tette hozzá.
Egyébként Varga is panasszal élt a polgármesteri hivatalban. „Elõször szóban próbáltam elmagyarázni a helyzetet, de jellemzõ az urbanisztikai osztály felkészültségére, hogy az ott dolgozó illetékes nem is értette, hogy lakhatom ugyanazon házszám alatt, mint a másik épületegyüttesben élõk, ha nekem külön ingatlanom van. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy a nagyváradi belvárosban lévõ közös udvarok kilencven százalékánál ez a helyzet, de feladtam, és inkább írásban nyújtottam be a fellebbezést. Most várom annak elbírálását” – jelezte Varga Csaba.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.