
Fotó: A szerző felvétele
2009. február 27., 08:122009. február 27., 08:12
„A náci rezsim mellett a kommunista önkényuralom is fájdalmas része közös európai történelmünknek, következésképpen a kommunisták elkövette bűntetteknek is tudatosulniuk kell minden európai elmében” – áll a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából kiadott Nagyváradi Nyilatkozatban. Anca Tibor egyetemi lelkész rövid áhítata után, akárcsak többször az est folyamán, az érmihályfalvi Szenci Molnár Albert Kórus szolgált.
Elsőként Donald Patton, az Írországi Presbiteriánus Egyház moderátora beszélt, az írországi erőszakhullámot és megbékélést hozta fel példaként arra, hogy mennyire fontos a múlttal való szembenézés. Molnár János egyháztörténész-professzor szintén a múlttal való szembenézés szükségességét hangsúlyozta, majd Vincze Gábor történész Kovács Béla kisgazda párti politikus 1947. február 25-i elhurcolását idézte fel, ugyanis Magyarországon ennek az eseménynek az évfordulóján emlékeznek a kommunizmus áldozataira. Forró László hegyközkovácsi lelkész, előadó-tanácsos a bihari mártírokra emlékezett, név és település szerint sorolta fel a meghurcoltakat.
Tőkés László EP-képviselő szintén a Prágai Nyilatkozatban foglaltak fontosságáról szólt, és bejelentette Kincses Előd ügyvéd elvállalta az ’58-ban kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész rehabilitációs perét.
A megemlékezés végén megkoszorúzták a kommunizmus áldozatainak emléktábláját a székház belső udvarán, majd a megemlékezők egy-egy égő gyertyával kezükben elénekelték a Szózatot.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.