Hirdetés

Nagyvárad: Elfogadták a költségvetést

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A tanácsülések bojkottjával fenyeget a nagyváradi önkormányzati testület demokrata-liberális párti (PDL) frakciója, ha a városvezetés nem változtat hozzáállásán – derül ki abból a politikai nyilatkozatból, amelyet Dorin Corcheş, a párt önkormányzati képviselője olvasott fel a testület csütörtöki rendkívüli ülésének kezdetén.

Nagy Orsolya

2009. április 09., 22:282009. április 09., 22:28

„Nyilvánosan fejezem ki elégedetlenségemet a polgármesterrel és az alpolgármesterekkel kapcsolatban” – fejtette ki Corcheş. Bár a tanácsos azt is leszögezte, hogy a továbbiakban frakciójával együtt csak akkor hajlandó részt venni a határozattervezetek megvitatásán, ha azok törvényes alapokon nyugszanak, illetve kifogásolta azt is, hogy a polgármester „fül után” (după ureche) vezeti a várost, a PDL képviselői a helyi költségvetés elfogadására összehívott ülésen együttműködőbbek voltak, mint valaha.

Körülbelül egyórányi politikai adok-kapok, illetve a vártnál kevésbé vita után 16 igen (Nemzeti Liberális Párt – PNL és RMDSZ), 7 nem (PDL) szavazattal és két tartózkodással, a testület módosítások nélkül fogadta el a megyeszékhely idei költségvetését. Mihai Groza demokrata-liberális tanácsos, volt megbízott polgármester azt kifogásolta, hogy a Diófási (Nucetului) úti körforgalom kialakítására sokkal nagyobb összeget irányoz elő a büdzsé, mint szükség volna.

A várost vezető koalícióban részt vevő RMDSZ tanácsosa, Fleisz János szerint a költségvetésen látszik az egyensúlyra való törekvés, ő maga mégis kevesli a civil szervezetek támogatására elkülönített öszszeget, amely csupán fele a tavalyinak. Eduard Florea, a gazdasági igazgatóság vezetője válaszképp elmondta: az egyik függelékben máris szerepel egy kisebb összeg a hiány pótlására, s megígérte, amint lesz pénz, kiegészítik a civil szféra támogatására szánt összeget. Dorin Corcheş a vita végén – amelynek során frakciója egyetlen módosítást sem javasolt – fontosnak tartotta leszögezni: a költségvetés felelőtlen, az egyházak pedig, amelyek a híveik számának függvényében kapnak vissza nem térítendő támogatást a várostól, valójában „csak arányosan részesednek a szegénységből.”

A testület a 15 millió eurós hitel felvételét is jóváhagyta, amit a városvezetés útjavításra és a közvilágítás fejlesztésére fordítana. A PDL-nek ehhez is volt hozzáfűznivalója: Corcheş szerint nem kellene újabb hitelt fölvenni. Ioan Cupşa PNL-s ülésvezető azonban felhívta a figyelmét az előző, demokrata párti városvezetőség által tavaly felvett, csaknem kétszer ekkora hitelre, amit luxusvillamosok vásárlására fordítottak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
Hirdetés