Hirdetés

Nagyvárad lesz Románia Ifjúsági Fővárosa 2027-ben

Nagyvárad lesz Románia Ifjúsági Fővárosa 2027-ben

Nagyvárad lesz Románia Ifjúsági Fővárosa 2027-ben

Fotó: Alexandru Nițescu

Nagyváradot választották Románia Ifjúsági Fővárosává 2027-re a Románia Ifjúsági Fővárosa program keretében megrendezett országos versenyen – jelentette be a város önkormányzata. A cím átadására egy ünnepélyes eseményen került sor Vasluiban, a jelenlegi címviselő városban.

Krónika

2025. október 26., 13:082025. október 26., 13:08

„Ma Nagyváradon valódi együttműködés jött létre az önkormányzat, az iskolák és egyetemek, a civil szervezetek, a kulturális élet és a magánszféra között. Ez a szinergia lesz az alapja az Oradea O’Clock program megvalósításának, amelynek égisze alatt a ifjúsági főváros eseményei zajlanak majd. Az Oradea O’Clock szlogen egy olyan város képét vetíti elénk, ahol a fiatalok adják meg az ütemet – akárcsak egy óra, amely csak akkor működik, ha minden alkatrésze összhangban van” – áll a közleményben.

Florin Birta polgármester hangsúlyozta, hogy

Hirdetés

Nagyvárad az elmúlt években már bizonyította: képes a fenntartható városfejlesztés mintapéldájává válni. Most pedig azt mutatja meg, hogy egy olyan város is lehet, amely figyel a lakóira – különösen a fiatalokra.

„Egy olyan várost építünk, amely meghallgatja a fiatalokat, és teret ad nekik, hogy ötleteiket valóra váltsák. Az ifjúsági szervezetek, diákok és hallgatók aktív részvételének köszönhetően az önkormányzat egyre jobban megérti, mennyire fontosak a fiatalokat bevonó programok és kezdeményezések” – mondta a polgármester.

A város pályázata széles körű konzultáción alapult: egy nyilvános kérdőív segítségével azonosították a fiatalok legfontosabb igényeit és prioritásait.

Ezek között szerepel a barátságos városi közlekedés, a nyitott közösségi terek, a gyakorlati tanulási lehetőségek, a munkáltatókkal való közvetlen kapcsolat, a mentális egészség támogatása, az önkéntesség és a digitális kommunikáció fejlesztése.

Alex Chira, a Visit Oradea ügyvezető igazgatója kiemelte:

„Az Oradea O’Clock program egy elhivatott fiatal csapat munkájának eredménye, akik hisznek a városukban és ritmust akarnak adni a jövőnek. Gratulálok Bogdan Avram fiatal vállalkozónak és Ștefan Mateinak, a Bihar megyei Diáktanács elnökének, a professzionalizmusukért és energiájukért. Nagyvárad mostantól nyitott színpad az ötletek, kezdeményezések és generációk közötti együttműködés számára.”
A program keretében az önkormányzat aktív szerepet vállal a fiatalok fejlődésének támogatásában és koordinálásában. Céljuk, hogy egy hosszú távon fenntartható ökoszisztémát hozzanak létre – olyan tereket, programokat és forrásokat, amelyek a fiatalok részvételét a város egyik legnagyobb erőforrásává teszik.

Az Oradea O’Clock program tíz kiemelt projektet tartalmaz, többek között:

  • SkillSprint – rövid, karrierfókuszú képzések,
  • Internship Hub Oradea – digitális platform a gyakornoki lehetőségekhez,
  • Hackathon – innovatív technológiai megoldások helyi problémákra,
  • GreenFest – fiatalok által szervezett környezetvédelmi események,
  • MindUp – mentális egészségügyi hálózat fiataloknak, tanácsadással és bullyingellenes kampányokkal,
  • Ifjúsági központok a különböző városrészekben,
  • Fiatalok Fesztiválja – koncertek, kiállítások, utcai művészet és szabadtéri mozi,
  • AI- és digitáliskompetencia-bootcamp,
  • Önkéntes hálózat digitális jelvényekkel és mikroösztöndíjakkal,
  • Mozgásban a városrészek – közösségi program az egészség, a mozgás és a szociális kapcsolatok erősítésére.

A Románia Ifjúsági Fővárosa program az ország legjelentősebb, fiatalokat támogató és részvételi városfejlesztést ösztönző kezdeményezése, az Európai Ifjúsági Főváros modellje alapján. Minden évben egy város kapja meg a címet, és egy éven át a fiatalok társadalmi innovációjának, közösségi részvételének és együttműködésének központjává válik.

A cím elnyerése nemcsak 50 ezer eurós díjat jelent Nagyváradnak, hanem azt is, hogy a város 2027-ben házigazdája lesz az Ifjúsági Csúcstalálkozónak, és kiemelt támogatást kap új ifjúsági kezdeményezések, partnerségek és fejlesztések megvalósításához.

Jelenleg a címet Vaslui viseli (2025), 2026-ban pedig Gyulafehérvár veszi át.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
2026. szeptember 03., csütörtök

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek

A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára

Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára
2026. szeptember 03., csütörtök

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
2026. szeptember 02., szerda

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Hirdetés
Hirdetés