Hirdetés

Múzeum közadakozásból?

Az épület megvásárlását tartja az egyik lehetséges megoldásnak a nagyváradi Ady Endre Múzeum ügyére a Nagyváradi Ady Társaság (NAT). Amennyiben erre sor kerülhetne, az ehhez szükséges mintegy kétszázezer eurót közadakozás révén lehetne előteremteni, amelynek megszervezésében a civil szervezet is részt venne, közölte a Krónikával Szűcs László, a NAT alelnöke.

2008. október 29., 00:002008. október 29., 00:00

Szűcs László ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szervezet semmit sem tehet az Ady-emlékmúzeum érdekében mindaddig, ameddig a Bihar Megyei Tanács nem hoz valamilyen határozatot az ügyében, ugyanis a testület döntése lehetne a kiindulási pont.

Szűcs László szerint az épület megvásárlása mellett annak bérlése is megoldást jelenthetne a múzeum ügyére, utóbbi azonban csak időleges megoldás lenne, ráadásul ehhez is sok pénzre lenne szükség.

A legjobb megoldás mindenképpen az épület megvásárlása, és amennyiben lehetőség nyílna erre, a NAT részt venne a közadakozás megszervezésében, mondta Szűcs. Ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a Müllerájt kétszázezer euróra értékelték, ami jelentős összeg. Mint mondta, a NAT már próbálkozott közadakozás szervezésével Horváth Imre nagyváradi költő szobrának elkészítésére, akkor azonban a szóban forgó épület becsült értékének csupán egytizede gyűlt össze. Szűcs László szerint az épület megvásárlása nemcsak az emlékmúzeum helyben maradását biztosítaná, az alagsorban megnyithatnák a régóta hiányolt irodalmi kávéházat is. Itt jelenleg működik ugyan egy kávézó, de Szűcs szerint ez korántsem nevezhető irodalminak, holott mielőtt megnyílt volna, ezt ígérték.

Mint arról beszámoltunk, a Müllerájként közismert épületet a körülötte lévő telekkel együtt tavaly kapta vissza a nagyváradi ortodox püspökség, Radu Ţârle megyei tanácselnök pedig természetben akarja visszaszolgáltatni az egyháznak. A Bihar Megyei Tanács pénteken délelőtt tartja rendes ülését, az Ady-múzeum kérdése azonban nem szerepel napirenden, tájékoztatta lapunkat Dumitru Crăciun, a megyei tanács szóvivője. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a pénteki ülésen szó lesz róla, ugyanis volt már rá példa, hogy az ülés megnyitása után módosítottak a napirenden.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
Hirdetés