
Fotó: Alba24.ro
Kotrógéppel törtek szét egy 1700 éves, római kori szarkofágot a gyulafehérvári temetőben, holott a területen régészeti feltárásra lett volna szükség – számolt be szerdán az Alba24 Fehér megyei hírportál.
2023. március 01., 23:492023. március 01., 23:49
2023. március 01., 23:592023. március 01., 23:59
A Gyulafehérvár temetőjében bővítési munkálatokat végeznek, a kotrógép ezek során hozta felszínre a kődarabokat, melyben a régészek egy római kori szarkofág elemeire ismertek. A szakemberek szerint 1700 éves kőfaragványt a kotrógép törte össze, holott a törvény szerint a területen csak régészeti feltárást követően szabad munkálatokat végezni. Ráadásul a munkások nem jelentették az esetet, erről egy helybéli lakos számolt be a múzeum régészeinek – idézte a hírportál cikkét az MTI.
Radu Ota szerint az összetört kőfaragvány ritkaságnak számít, a térségben egyetlen feliratozott szarkofág maradt fenn, de kevésbé szép a kivitelezése. Elmondta, a felirat alapján egy elöljáró temetkezőhelyéről lehet szó. A régészeket megdöbbentette a brutális eljárás, ahogy tönkretették az értékes leletet.
Fotó: Alba24.ro
A Fehér megyei rendőrség közölte: hivatalból eljárást indított az ügyben rongálás és régészeti lelőhely tönkretétele miatt. Ion Radu Bogdan, a temető gondnoka a hírportállal közölte, hogy a szarkofág darabjai egy sír ásása közben kerültek felszínre. Az illetékes szerint joghézag miatt következhetett be a sajnálatos eset, a temetőben zajló munkálatok nem minősülnek építkezésnek – mondta –, nem kell urbanisztikai engedély hozzájuk, így ezekre az előzetes régészeti kutatást előíró jogszabály sem érvényes.
„Így végeztem a dolgom, mert nem hagyhattam a halottakat temetetlen” – fogalmazott a hírportálnak a gondnok. Hozzátette: a köveket nem rosszindulatból vették ki kotrógéppel, a munkások nem tudhatták, mire bukkantak. A kőfaragványokat a múzeumba szállítják tanulmányozásra.
Gyulafehérvár a római korban is lakott volt, itt állt Apulum, az ókori Dácia tartomány egyik jelentős városa.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
szóljon hozzá!