Hirdetés

Műemlékkalauz Váradon

Színes füzetben tájékoztatja a belvárosi háztulajdonosokat a nagyváradi önkormányzat arról, mit tehetnek, és mit nem a birtokukban lévő ingatlannal. Mint ismeretes, már az idei évtől speciális helyi illetéket fizetnek azok, akik elhanyagolják, vagy engedély nélkül, illetve nem megfelelő módon nyúlnak hozzá belvárosi házuk homlokzatához, de a most megjelent kalauz az első, amely részletes és átfogó tájékoztatást nyújt a műemlék és nem műemlék épületek karbantartásáról.

Nagy Orsolya

2010. szeptember 07., 09:092010. szeptember 07., 09:09

Ilie Bolojan nagyváradi polgármester elmondta: mióta életbe lépett a műemlékszabályzat, és eljuttatták az érintettekhez a homlokzat felújításáról szóló felszólítást, számos kérdés érkezett a városházára, az emberek jó része ugyanis nem érti pontosan, mit kell vagy szabad tennie. Sok esetben azok kifogásolják a szabályzatot, akiknek a házrésze belső udvarra néz, utcafrontja nincs, de azzal sincs mindenki tisztában, hogy pontosan miféle munkálatokra köteles engedélyt kérni, és honnan.

A füzet első néhány fejezete a nemrég hivatalosan is körülhatárolt és műemlékkomplexummá nyilvánított nagyváradi történelmi belvárost írja le, részletesen kitérve a megjelenő építészeti stílusokra. Később fejezetekre bontva tárgyalja, miféle anyagokból és technikákkal készültek a házak különböző részei, például a tetők vagy a díszítőelemek, illetve hogyan ajánlatos felújítani vagy restaurálni ezeket.

Az sem mindegy ugyanis, hogy milyen cserepet rakat a tetőre a tulajdonos: ha az olcsó műanyag burkolatot választja, bírságra számíthat. A kalauz bőségesen illusztrálja a jó és rossz példákat: láthatjuk, hogy néz ki egy PVC-nyílászáró egy műemlék jellegű épületen, vagy hogy egy rossz minőségű, szivárgó esővízcsatorna miatt egy homlokzat százéves vakolata tönkremehet. A füzet végén olyan intézmények, szakemberek elérhetőségei állnak, amelyekhez, akikhez fordulhatnak a háztulajdonosok, ha engedélyre, szaktanácsadásra van szükségük. A kalauzt a postaládákba dobják be a városháza dolgozói.

A nagyváradi önkormányzat egyébként tegnapi ülésén jóváhagyta az első, a leromlott állapotban lévő ingatlanok felújítására nyújtandó kölcsönt. Elsőként a Szent László (Egyesülés) tér 5. szám alatti épület homlokzata újulhat meg, ugyanis ennek a tulajdonosközössége készítette el elsőként a szükséges dokumentációt. A homlokzat és tetőzet felújítási költségei áfa nélkül 330 ezer lejre rúgnak, az önkormányzat által felajánlott kölcsön ennek 60 százalékát teszi ki, 188 ezer lejt. Mint arról beszámoltunk, a nagyváradi önkormányzat egy korábbi határozatában döntött arról, hogy kölcsön folyósítása révén ösztönzi a műemlék és egyéb belvárosi ingatlanok tulajdonosait épületük rendbetételére.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés