Hirdetés

MPP-s kifogás a szentgyörgyi lakásprogram kapcsán

Tavaszig kiállítják az építési engedélyeket a Gyere haza! program keretében épülő házakra, jelentette be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mint mondta, az első ötven házhely esetében folyamatban van a leadott igénylések kiértékelése, és már be lehet nyújtani a kéréseket a következő évben kiutalandó további ötven házhelyre.

Bíró Blanka

2009. október 05., 09:222009. október 05., 09:22

A száz építkezési engedélyt tavasszal állítják ki a kedvezményezetteknek, hogy a nyáron már elkezdhessék az építkezést.

Eközben Ferencz Csaba magyar polgári párti (MPP) önkormányzati képviselő fenntartásait fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy a város vagyonát képező házhelyeket nem szakbizottság, hanem civil szervezetek képviselőiből, újságírókból, tanácstagokból álló testület ítéli oda, akiket nem lehet felelősségre vonni az esetleges részrehajlás esetén, vagy ha valamelyik elutasított megfellebbezi a döntést.

Ferencz Csaba szerint akárcsak a szociális lakások esetében, itt is egy szakbizottságnak kellene elbírálnia a kéréseket, a társadalmi bizottságnak csak ellenőrző szerepe lehet.

Antal Árpád arról is tájékoztatott, hogy három szociális lakásra jelentkező sepsiszentgyörgyi nyilatkozott hamisan az igénylésben. Lakossági bejelentésre a polgármesteri hivatal újra leellenőrizte a dokumentációt, és három olyan jelentkezőt szűrtek ki, akik hamis adatokat közöltek.

Azt nyilatkozták, hogy korábban nem volt ingatlan a tulajdonukban. Az ellenőrzés során azonban kiderült, hogy rendelkeztek lakással. Antal Árpád szerint a hamisan nyilatkozók soha többé nem kaphatnak szociális támogatást Sepsiszentgyörgyön.

Felújításra kötelezik a garázstulajdonosokat

A garázsok felújítására kötelezi a sepsiszentgyörgyi lakosokat az önkormányzat. Antal Árpád polgármester szerint az elhanyagolt garázsok nem illenek a rendezett városképbe, ezért határozattervezetet készítenek elő, amely ezek felújítására kötelezi a tulajdonosokat. A városban 600 garázs van, ezeket konceszsziós szerződés alapján az önkormányzat területére építették.

Eddig 16 tulajdonost kerestek meg, közülük nyolcan elfogadták a városháza felújításra vonatkozó javaslatát, öten nem jelentek meg a találkozón, míg hárman feljelentették a hivatalt. A terv szerint azt a tulajdonost, aki nem korszerűsíti garázsát, nagyobb összegre bírságolnák, mint amennyibe a felújítás kerülne. Az elöljáró szerint az önkormányzat egységesen tétetné rendbe az építményeket, egy garázs felújítása a becslések szerint 350 lejbe kerül.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés