
Lecsaptak. A határrendészet szerint őrizetbe vették a motorral ukrán menekülteket csempésző máramarosi testvérpárt, a motorkerékpárokat pedig lefoglalták
Fotó: román határrendészet
Migránscsempészet gyanújával őrizetbe vettek egy, a Máramaros megyei Havasmezőn élő testvérpárt, miután több száz euróért motokrossz motoron illegálisan szállítottak ukránokat a határon át – közölte vasárnap a határrendészet.
2025. november 09., 14:022025. november 09., 14:02
A 24 és 25 éves testvéreket azzal vádolják, hogy motorjukat használva segítettek három 23, 39 és 45 éves ukrán állampolgárnak illegálisan átlépni az államhatárt.
– közölte a határőrség.
Szombatoin a határrendőrség három házkutatást hajtott végre a Máramaros megyei törvényszék által kiadott parancs alapján, amelynek eredményeként több eszközt lefoglaltak, nevezetesen
A két román testvért először 24 órára őrizetbe vették, majd vasárnap az ügyészség javaslatára a Máramaros megyei törvényszék 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte őket.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!