
Fotó: román határrendészet
Tetten értek a hatóságok három gépkocsivezetőt, akik külföldi állampolgárokat próbáltak az autójukkal törvénytelenül átjuttatni Magyarországra.
2024. január 26., 14:292024. január 26., 14:29
A nagyváradi területi határrendészet pénteki közleménye szerint a magyar határ felé tartó három sofőr autóját a Bihar megyei Marciháza közelében ellenőrizték. Igazoltatásukkor kiderült, hogy a három Temes megyei, 24 és 36 év közötti életkorú férfinak összesen tíz külföldi utasa volt: két férfi, három nő és öt gyerek.
Kihallgatásukkor a sofőrök azt nyilatkozták, hogy
Ellenük migránscsempészet, a külföldiek ellen illegális határátlépési kísérlet gyanújával indult büntetőeljárás.
Uzsorakamatra nyújtott törvénytelen hitelek, valamint zsarolás és rongálás bűncselekményének gyanúsítottjainál tartottak pénteken négy házkutatást Kolozsváron és a kincses város szomszédságában fekvő Szászfenesen.
Újabb férfi holttestét emelték ki pénteken a Tiszából a folyó romániai partján, az ukrajnai Aknaszlatinával szemközt található Szarvaszó és Hosszúmező közötti térségben.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Nagyszabású bővítés vár a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolára, miután a helyi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a tanintézet új melléképületének részletes kivitelezési terveit.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Fűtőközpontok szerelőjének adta ki magát, és fél év alatt kilenc embert vert át egy 40 éves páncélcsehi férfi. A Kolozs megyei illető 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a kolozsvári bíróság.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
Kilenc helyszínen tartott házkutatást csütörtökön a kolozsvári rendőrség egy hamisítási ügyben indult nyomozás keretében. A vizsgálat cégeket és magánszemélyeket is érint elsősorban elhunyt személyek irataival kapcsolatban.
Utcai világítás nélkül maradhatnak a Fehér megyei Nagyalmás (Almașu Mare) község lakói, miután a polgármesteri hivatalnak elfogyott a pénze és nem tudja kifizetni a világítást.
Adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat a tavaly árvíz által sújtott erdélyi, különösen Küküllő menti településeken élők megsegítésére – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
szóljon hozzá!