
2010. október 10., 11:392010. október 10., 11:39
A rendezvény megnyitóján részt vett Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki beszédében vázolva a romániai ifjúságpolitika alakulását, kihangsúlyozta az ifjúság fontosságát a jövő építésében, továbbá kiemelte az ifjú nemzedék, az ifjúsági szervezetek újjáépítő szerepét a közösség életében. A nyitó beszédek között Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke tartott előadást az „Önkormányzatok helye az RMDSZ életében” címmel.
A megnyitó folytatásában Varga András, Szilágycseh polgármestere, Bodor László, a MIÉRT elnöke, Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke és Máté József, a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke köszöntötték beszédeikben az egybegyűlt fiatalokat.
A hivatalos megnyitót követte Porcsalmi Bálint, kampánytanácsadó, Kelemen Hunor kulturális miniszter kabinetfőnökének előadása „2012: Választások és világvége” címmel.
A konferencia második napján a résztvevők az önkormányzatiságot érintő előadások sorát követhették figyelemmel. Számos megyei önkormányzati és országos politikai képviselő tartott bemutatót az önkormányzatiságról és a fiatalság szerepéről a múltban, a jelenben és a jövőben. Az előadók sorába tartoztak Seres Dénes, RMDSZ megyei elnök, Varga András, Szilágycseh polgármestere, Faragó Péter, Arad megye parlamenti képviselője, Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, Kelemen Zoltán, Biharfélegyház polgármestere, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere, Szabó Levente, Kémer polgármestere, Szabó József, a MIÉRT önkormányzatokért felelős alelnöke, valamint Debreceni Sándor, a Bihar Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke. A meghívottak előadásaikban az önkormányzatok, a decentralizált intézmények működéséről beszéltek, kihangsúlyozva a fiatalok szerepét a közösség- és közéletszervezésben.
Vasárnap, a konferencia utolsó napján Szilágyi Róbert István, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke tartott előadást, mely a 2012-es választásokra való felkészülést vázolta fel.
A vasárnapi kiértékelő mentén, a résztvevők úgy vélik, hogy a konferencia kitűnő alkalomnak bizonyult arra, hogy megadja a kezdő impulzust a partiumi ifjúsági önszerveződés szélesebb, az önkormányzatiságra is kiterjedő kibontakozására. A partiumi ifjúság akkor válik igazán erős közösség- és társadalomszervező tényezővé, ha intézményesített keretek között zajlanak a tevékenységek. A legoptimálisabb intézményi keretet pedig maguk az önkormányzatok jelentik, melyek esetében a hétvégi konferencia és az ehhez hasonló képzések gondoskodnak arról, hogy valóban felkészült fiatal szakemberek vegyenek részt a partiumi közösségi élet szervezésében.
Szerző: Papp Lajos
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.