„Mi vagyunk az alternatív csángók”

– Jóízű nevetés, sőt inkább kacagás, hahota tört fel önből, amikor megtudta, hogy a Krónika olvasói a 2005-ös év emberének választották. Miből fakadt ez a nevetés: örömből, büszkeségből, öniróniából?
– Jó társaságban ért az örömhír, mert épp útban vagyunk Debrecen felé, többnyire azok vannak tehát körülöttem, akik rám szavaztak.
– Nekünk is feltűnt, hogy a legtöbb szavazat a közvetlen környezetéből érkezett.
– Igen, hát esténként a fonóban olvastuk a Krónikát, és azt a határozatot is, amit Bukarestből, a diszkriminációellenes tanácstól kaptunk, amelyben beadványunkra elmarasztalták a római katolikus püspökséget a magyar misék megtagadása miatt. Énekeltünk, imádkoztunk, megtanultuk azt is, hogy mit jelent az Év embere verseny. Tehát nemcsak a magyar mise követelése, hanem a szavazás is közös ügyünk volt, és ezek szerint nem tekintették ezt csalásnak.
– Mit csinálnak Debrecenben?
– A pusztinai közösséggel csángó kulturális napokon lépünk fel. Onnan aztán elmegyünk Budapestre a csángóbálba. Megelégeltük, hogy még soha nem hívtak meg oda bennünket, úgyhogy kirándulóként megyünk a bálba. Mi leszünk az alternatív csángók. Nekünk itthon is, ott is küszködnünk kell.
– Itthon elég botrányosan fogadták az önökről szóló, Made in Romania című film brüsszeli levetítését. Használ, vagy árt a közösségnek, ha efféle indulatos viták zajlanak körülötte?
– Én csak annyit tudok erről, amennyit otthon a faluban az utcán vagy a rádióban, a tévében hallottam. Ezek alapján pozitívan értékelem az egészet. Ennyi küszködés után, ha nem is a legjobbakat mondják rólunk, az számít, hogy egyáltalán megszólalnak, és rólunk beszélnek. Ez is eredmény.
– A Bákó megyei nehéz életkörülmények, a kisebbségi sanyargatottság ellenére mindig a dolgok pozitív oldalát szokta észrevenni, derűs optimista ember. Honnan ered ez az örök derűlátása?
– Én örvendek, ha ilyennek látnak, de sokszor nem így van. Egy túlélési folyamat során mindenbe belekapaszkodunk, amibe csak lehet. Annak kell örülnünk, ami van. Most enynyi jut nekünk.
– Mennyi kellene hogy jusson ahhoz, hogy elégedetten hátradőlhessen a karosszékben, és azt mondja: a munka elvégeztetett.
– Soha nem gondolok arra, hogy egyszer hátradőlhetek egy karosszékben. Én nem ezt a pillanatot várom. Megelégednék azzal is, hogy tudjunk imádkozni magyarul a templomban. Nekünk az egyszerű, kis eredmények is nagynak számítanának. Ha például elérnénk, hogy ne legyen ilyen zaklatott az életünk, hogy ne ostorozzanak. Mert nehéz így élni. Mindennap megtapasztaljuk, hogy nem elég csak a mindennapi kenyér. Más is kellene hozzá.