
Fotó: Haáz Vince
Tárgyalócsapatot alakított ki a marosludasi cukorgyár megvásárlására Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszter, aki ismételten megerősítette: a szaktárca kész mindent megtenni annak érdekében, hogy az aránylag korszerű technológiával rendelkező gyárban ismét induljon be a cukorrépa-feldolgozás.
2022. május 29., 18:532022. május 29., 18:53
A Chesnoiu által felállított bizottság már találkozott a tulajdonos francia Tereos Romania képviselőivel, akik szintén elismételték hajlandóságukat a párbeszédre, és a gyár esetleges eladására.
Amint beszámoltunk róla, a ludasi cukorgyár tulajdonosai eredetileg az élelmiszeripari-mezőgazdasági egység bezárását tűzték célul. Erre gazdasági érveket hoztak fel, miszerint az egységet a folyamatos modernizálás ellenére is lehetetlen versenyképesen és nyereségesen működtetni.
Annál is inkább, mivel az 1989 előtt számon tartott hazai cukorgyárak közül ma már csak három létezik, ezek közül pedig csak a románvásári (Roman) üzemel. A ludasi gyár a románvásári Agranaval együtt a hazai cukorpiac egynegyedét látta el, évi 500 ezer tonna cukorral.
Fénykorában ezer helybélinek és környékbelinek adott munkát, a folyamatos korszerűsítés következtében legutóbb mindössze százötven alkalmazottat foglalkoztatott. A feldolgozó egységet 2021-ben még kilenc erdélyi megye mintegy háromszáz cukorrépa-termesztője látta el, akik összesen 6500 hektár területet műveltek meg.
A befektetők döntése nem csak az érintett gazdákat döbbentette meg, a helyhatóságokat is váratlanul érte.
A miniszteri ígéret ellenére a gyár átvétele nem egyszerű, gyorsan lebonyolítható adásvételi folyamat. Amint Chesnoiu magyarázta, előbb leltárokat, különböző auditokat és felméréseket kell végezni, majd meg kell egyezni az árban és elő kell készíteni a szerződést. „Mi mindent megteszünk, ami tőlünk függ, hogy a termesztőkkel együtt vegyük át a gyárat” – mondta a tárcavezető. Utalt arra, hogy az állam nem egymaga akarja felvásárolni és működtetni a gyárat, hanem partnerségben a magánszférával.
François Queva, a Tereos cégcsoport romániai menedzsere is megerősítette, hogy a pletykák ellenére nem zárkóznak el a gyár eladásától. A francia vezető cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a gépsorokat szétszedték volna, és egy részét a külföldi gyáraikba helyezték volna át. Sajtóinformációink szerint a héten a felek folytatják a tárgyalásokat – ezúttal a marosludasi helyszínen.

A cukorrépa-termesztők megvásárolnák a marosludasi cukorgyárat – ez lett a végkicsengése annak a tárgyalásnak, amelyet Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszter a hétvégén az érintett gazdákkal folytatott.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!