Méltó emlékezés a Székely Hadosztályra

Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnusz eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János-fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.

„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma –, hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.

Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon maradni.”

Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”

Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekarnak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.

„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba – tette hozzá. – Ezekre a példaképekre, hősökre, megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót, vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy megtudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly.

„Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzul tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmaradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban, vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében – fogalmazott. – De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni”.

Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója megosztotta gondolatait Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.

Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István „Tiszti” beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzenek. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.

„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem ez felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Gothárd Gergely csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.