Hirdetés

Méltánytalan elbírálás?

Panasz a magyarországi támogatási rendszer miatt

Krónika

Krónika

2006. január 24., 00:002006. január 24., 00:00

Méltánytalan a határon túli magyarok támogatásáért létrehozott Szülőföld Alap Oktatási, Kulturális, Szociális, Egyházügyi és Médiakollégiumának decemberi döntése, mely értelmében a romániai magyar felsőoktatásra szánt összegnek mindössze a 12 százaléka jutott a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) folyó magyar nyelvű felsőoktatás támogatására – véli állásfoglalásában a BBTE magyar tagozatának háttérintézményeként működő Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) vezetősége. A dokumentum szerint egy ilyen elosztás nemcsak az állami magyar nyelvű felsőoktatás helyzetét nem veszi figyelembe, hanem azt sem, hogy a romániai állami egyetemeken tanuló magyar nemzetiségű hallgatók többsége a Babeº–Bolyai Tudományegyetemet választotta, és éppen arra nincs tekintettel, hogy a támogatásra pályázó intézmények milyen arányban képviselik a romániai magyar felsőoktatást.
A KMEI felhívja figyelmet, hogy az erdélyi magyar felsőoktatás számára nyújtott támogatásokból a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen magyarul tanuló, illetve tanító nagyszámú hallgatói és oktatói közösség helyzetének javítására eddig kevés beruházás jutott. „A tudományos és oktatói potenciál, valamint a már évek óta működő akkreditált szakok alapján ez az intézmény lehet alkalmas a mesteri és doktori képzést is felölelő, teljes oktatási folyamat európai igényű átszervezésére. Önálló háttérintézményként történő támogatásával kiegyenlíthetővé válhat az a hátrány, hogy kellő autonómia hiányában a magyar tagozatok még a román állami felsőoktatás szűkös forrásaihoz is nehezebben férnek hozzá a párhuzamos román tagozatokhoz képest” – olvasható az állásfoglalásban. A dokumentum szerint Kolozsváron is szükség van egy olyan háttérintézményi központ fel-, illetve kiépítésére, amely a BBTE magyar tagozatának megfelelő támogatásával megalapozhatja az erdélyi magyarság hosszú távú megmaradását.
Az állásfoglalás szerint a magyarországi állami költségvetésből az erdélyi magyar felsőoktatásra szánt összegek elosztásában az elmúlt 15 év során olyan prioritások érvényesültek, amelyek a kolozsvári állami magyar nyelvű felsőoktatás részesülésének esélyeit rendkívül kedvezőtlenül érintették.
Veres Valér, az intézet igazgatója korábban is elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatosan, hogy a felsőoktatás támogatására szánt összegek nagy részét a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek folyósítják, az erdélyi magyar felsőoktatás más intézményei pedig alig néhány millió forintot kapnak.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés