Hirdetés

Mégsem történt bűncselekmény? Nem voltak külsérelmi nyomok az Óradnán holtan talált két nő testén

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Nem voltak külsérelmi nyomok annak a két nőnek a testén, akiket holtan találtak péntek este az óradnai otthonukban – számolt be szombaton a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Hírösszefoglaló

2023. november 18., 14:462023. november 18., 14:46

A közlemény szerint az igazságügyi orvostani intézet szakértői megállapították, hogy nem merül fel idegenkezűség gyanúja a két nővér halálával kapcsolatban. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folytatódik az eljárás.

A nővérek – egyikük 41, a másik 52 éves – testvérbátyjukkal éltek az óradnai lakásban. A rendőrséget november pénteken értesítették a szomszédok, hogy napok óta nem látták őket. A hatóságok behatoltak a lakásba, ahol megtalálták az erősen bomlásnak indult két holttestet.

Hirdetés

Az ügyben a rendőrség kihallgatta a két nő bátyját is, de nem rendeltek el ellene semmilyen kényszerintézkedést.

Óradna polgármestere, Valentin Grapini szombaton az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a nővérek egyike súlyos fogyatékkal élt, és a testvére gondozta. Utóbbinak éppen pénteken kellett volna felvennie a polgármesteri hivataltól a fogyatékkal élő személy gondozásáért járó juttatást, de nem jelentkezett a pénzért. Ezért a polgármester elküldte az egyik beosztottját a nők lakására, ahol a bátyjuk azt mondta, hogy egyikük meghalt. Utóbb azonban kiderült, hogy egyikük sem él, ezért a községháza hivatalnoka értesítette a rendőrséget – részletezte Valentin Grapini.

A három testvér fiatalon árván maradt, és azóta is együtt éltek az óradnai házban. A helybéliek szerint rendszeresen fogyasztottak alkoholt.

korábban írtuk

Bűncselekmény áldozata lehetett egy testvérpár Beszterce-Naszód megyében
Bűncselekmény áldozata lehetett egy testvérpár Beszterce-Naszód megyében

Két nővér erősen bomlásnak indult holttesttét találták meg pénteken a Beszterce-Naszód megyei Óradnán egy lakásban – közölte a rendőrség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
Hirdetés