Hirdetés

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

épít

Az átépített Andrényi-terményraktárt vissza kell állítani eredeti állapotába

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására. Az épített örökség iránt aggódó aradiak nemtetszésüket fejezték ki az ipartörténeti létesítmény „modernizálása” ellen, és a megye prefektusa kezdeményezésére az igazságszolgáltatás elrendelte az eredeti állapot visszaállítását.

Pataky Lehel Zsolt

2026. június 30., 18:072026. június 30., 18:07

A főépítész azután mondott le tisztségéről, hogy Lazăr Faur aradi alpolgármester nyilvánosan felszólította erre az egykori Andrényi‑terményraktár ügyében született jogerős ítélet nyomán, amely alapjaiban kérdőjelezte meg az építési dokumentációk törvényességét – számolt be a specialarad.ro portál. A múlt héten Faur bejelentette: a főépítész távozását azért kérte, mert a Temesvári Ítélőtábla véglegesen megsemmisítette azokat az önkormányzati dokumentumokat – a városrendezési bizonylatot és az építési engedélyt –, amelyek lehetővé tették a Kürtösi úti (ma 6 Vânători utca) egykori ipari épület lakóházzá alakítását és egy szinttel való megemelését.

Az alpolgármester szerint az ítélet volt „az utolsó csepp a pohárban”, de hozzátette: Sorin Ciurariu az utóbbi időben már nem tanúsította azt az elkötelezettséget, amely a hivatal zavartalan működéséhez szükséges. A bíróság döntése a Mihai Pașca Arad megyei prefektus által benyújtott keresetnek adott helyt, és teljesen felülírta az Arad Megyei Törvényszék korábbi határozatát.

Hirdetés

A jogerős ítélet értelmében a városnak vissza kell vonnia a szóban forgó engedélyeket, és lépéseket kell tennie az épület eredeti állapotának helyreállítására.

A beruházó akár kártérítést is követelhet az önkormányzattól, hiszen a munkálatokat a később megsemmisített dokumentumok alapján végezte el.

Ebben a feszült helyzetben Sorin Ciurariu főépítész benyújtotta lemondását. A tisztséget 2020-tól töltötte be, és az alpolgármester elmondta: a lemondás nem lép azonnal életbe, átmeneti időszak következik, amely alatt Ciurariu lezárja folyamatban lévő ügyeit. Ezt követően a hivatal ideiglenes vezetőt jelöl ki a főépítészi iroda munkatársai közül.

Az ingatlanfejlesztőknek az épített örökség sem szent

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a báró Andrényi Károly által építtetett egykori terményraktár (az Andrényi család több bérpalotát is építtetett a belvárosban, ezenkívül a kórházépítést is jelentős összeggel támogatta) esete az úgynevezett ingatlanfejlesztők mohóságának példája:

az egykori bútorgyár területét ma már egy bevásárlóközpont és új lakópark foglalja el, de a beruházók az ipari épített örökségre is szemet vetettek:

  • kijárták a városnál, hogy engedélyezzék átminősítését lakóépületté, így megkezdhették annak átépítését,
  • sőt a Szántay Lajos által tervezett szecessziós stílusú épületre egy új „modern” emeletet is húztak már.

A városvédők kifogásai nyomán Mihai Pașca prefektusi minőségében támadta meg a dokumentációt, és elérte, hogy a fellebbviteli bíróság elrendelje az engedélyek megsemmisítését, egyben kötelezze az önkormányzatot az eredeti állapot helyreállítására. A kormány területi megbízottja a közösségi oldalára feltöltött videóban kifejtette, hogy bár az épület nem rendelkezik műemlék státussal, az épített örökség része, s ekként nem lehet magánérdekek alá rendelni, pláne nem a vonatkozó jogszabályok kijátszásával. A videóban a prefektus kiemelte, hogy Szántay Lajos néhai aradi műépítész munkásságát, kijelentve, hogy az utókornak kötelessége megóvni azt a városképet, amelyet Szántaynak köszönhetünk.

Az ügy pikantériája, hogy a kormány képviselője ugyanúgy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagja, mint az önkormányzat vezetősége, de nem az első eset, hogy „rápirít” párttársaira – köztük Călin Bibarț polgármesterre – a jogszabályok kikerülése vagy áthágása miatt.

korábban írtuk

Alapjaiban meghatározta a mai aradi városképet a hatvanöt éve elhunyt Szántay Lajos
Alapjaiban meghatározta a mai aradi városképet a hatvanöt éve elhunyt Szántay Lajos

Szellemi öröksége már-már feledésbe merült, de aradi magyar helytörténészek és közéleti szereplők visszahozták a nevét a köztudatba, a város épített örökségéhez való hozzájárulását pedig a helyi román kultúrpolitika és műemlékvédelem is elismeri már.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
Hirdetés