
2009. október 22., 09:442009. október 22., 09:44
Egy hét alatt egy Sepsiszentgyörgy környéki erdei kerékpárút jelzőtábláinak több mint felét tették tönkre ismeretlen tettesek. A közel 15 kilométeres kerékpárutat a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Honvéd kúttól a Vadas-tetőig szeptember közepén jelölték ki. Egy hét sem telt el az átadás után, és a kerékpározóktól már érkeztek az első hírek, hogy a jelzések egy részét kitörték, szétdarabolták, a földbe taposták.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és a hegyimentő-szolgálatot biztosító Alpin Sport Egyesület országos szinten az elsők között jelölte ki az erdőben a terepkerékpárutat. Az útnak a Zeroo nevet adták, utalva a kezdeményezés úttörő voltára. Albert Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület vezetője elmondta, az út kijelölését három nap alatt önkéntesek végezték, 13 útjelző táblát és két kezdőpontot jelölő táblát helyeztek ki.
A 70 centiméter mély betonalapba fémcsapot öntöttek, ehhez csavarral rögzítettek egy használt sílécet, amelynek a felső végére szerelték fel a műanyag alapra nyomtatott irányítótáblát. A terep olyan, hogy több pontját autóval nem lehet megközelíteni, így az építőanyagot gyakran kénytelenek voltak hátizsákkal kiszállítani. Az önkéntesek erőfeszítése, munkája néhány hét alatt szinte teljesen megsemmisült – a táblák több mint felét összetörték.
Tulit Zsombor, az Alpin Sport Egyesület elnöke a háromszéki önkormányzattal kötött szerződés alapján öt éve biztosítja a hegyimentő-szolgálatot Kovászna megyében. Az évek során több száz turistajelzést festettek újra. Ez is sziszifuszi munka, mondta Tulit Zsombor, hiszen a jelzéseket gyakran átfestik, a magánerdőket tarra vágják, így több kilométer turistaút jelzése semmisül meg. A faoszlopokra szerelt jelzések egy része azért semmisült meg, mert a tartókat eltüzelték.
Akkor a pásztorokra gyanakodtak. A fát fémrúdra cserélték, azokat viszont azért gyűjtötték be, mert eladták ócskavasnak. Az ócskavastelepről ugyanazt a fémoszlopot több alkalommal is kiadták az önkénteseknek, mert amint felszerelték, újra ellopták, és pár lejért eladták. Tulit Zsombor elmondta, ezekből a tapasztalatokból okulva találták ki, hogy használt sílécekre szerelik a jelzéseket.
„A síléc tökéletes megoldásnak tűnt, mert ellenáll az időjárás viszontagságainak, egyébre nem használható, még szánkótalpnak sem jó” – magyarázta Tulit Zsombor, aki értetlenül áll a történtek előtt, hiszen az eltüntetett jelzésekből, az összetört sílécekből senkinek nem származik haszna.
A hegyet járó emberek általában vigyáznak a jelzett utakra, ezért a közvetlen környezetben tapasztalt vandalizmust csak primitívséggel, értelmetlen rombolási kényszerrel tudják magyarázni, mondta Tulit Zsombor. A szakemberek arra gyanakodnak, hogy az erdőt terepjárókkal, motorkerékpárral, quaddal járó „fenegyerekek” számára rossz értelemben vett kihívást jelentett az újfajta anyag, a sílécből készített jelzés, és erőfitogtatás volt számukra, hogy tönkretegyék.
Tulit Zsombor elmondta, már a pótlások pótlását is összetörték, az esetet jelenteni fogják a rendőrségnek és a csendőrségnek, de nem bíznak abban, hogy ezzel sikerül véget vetni a vandalizmusnak. Az elpusztított jelzéseket negyedszerre, tizedszerre is pótolni fogják, reménykednek, hogy a rombolók hamarabb belefáradnak, mint ők. Közös fellépéssel, tájékoztatással, a közmunkába való bevonással talán meg lehet fékezni a rombolást, hiszen Tulit Zsombor szerint másként értelmetlen turizmusfejlesztésben gondolkodni.
Miután nagy mértékben megcsappant Parajd és a térség idegenforgalma a tavaly májusi bányakatasztrófa után, sok kérdés merül fel a térség turizmusának tovább éltetésével kapcsolatban.
A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.