
Fotó: Turism.apulum.ro
Hétfőtől látogatható az Erdélyi Fejedelemség egykori székhelye, a felújított fejedelmi palota Gyulafehérváron, amely először nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt – közölte az ott berendezett múzeum.
2024. február 02., 09:282024. február 02., 09:28
A G4Media.ro hírportál szerint a hivatalos megnyitót szombaton tartják, ezen Raluca Turcan művelődési miniszter is részt vesz.
Erdély és Gyulafehérvár egyik legjelentősebb műemlék épületében az Erdélyi Fejedelemségek Múzeumát rendezte be jelenlegi tulajdonosa, a gyulafehérvári önkormányzat. A tavaly alapított, a polgármesteri hivatal alá rendelt intézmény kivételesen hétfőn nyitja meg kapuit a látogatók előtt, bár a hét első napján jellemzően zárva lesz. Az alaptárlat februárban ingyen látogatható – közölték.
Egyes történelmi személyiségeket is bemutat, akik „virtuális kurátorként” vezetik végig a látogatókat a termeken. Ezek közül a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban eltemetetett Jagelló Izabella magyar királynét említik, aki ottléte alatt reneszánsz központot épített ki a palotában.
A későbbiekben két újabb tárlat is nyílik, ezek Erdély történelmének jeles személyiségeire – fejedelmeire, fejedelemasszonyaira, kormányzóira – összpontosítanak – írja az MTI.
Mint ismeretes, a gyulafehérvári fejedelmi palota felújítása 2018-ban kezdődött uniós támogatással, és bár 2021-ben be kellett volna fejezni, csak tavaly decemberben sikerült elkészülni a munkával. A kezdetben ötmillió euróra becsült beruházásból négymilliót állt az EU, a jelentős többletköltséget a helyi önkormányzat fedezte.
A helyi sajtó korábbi közlése szerint a felújítás során a termekben 16. századi rokokó falfestést is találtak.
A római katolikus székesegyház közelében álló fejedelmi palota a 15. században épült, majd a 16–17. századi bővítési és átépítési munkálatok során nyerte el jelenlegi formáját. Kezdetben az erdélyi püspökség tulajdona volt, majd 1542-ben az alakuló fejedelemség tulajdonába került. Erdély fejedelmei majdnem 150 éven át innen kormányozták az országot. Az épület nagyobb részét 1690 után a Habsburg adminisztráció kaszárnyává alakította, és több mint három évszázadon át a hadsereg használta.
Az épületegyüttes keleti szárnyát 1716-ban visszajuttatták a római katolikus egyháznak, ma is a gyulafehérvári érsekség székhelye. Ezt a román állam támogatásával újították fel 2008 és 2011 között.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!