
Fotó: Mediafax
Alexandru Lorincz, az alkalmazottakat tömörítő szakszervezet vezetője szerint a lépést a tömeges vasúti elbocsátások tették elkerülhetetlenné, március 8-án így országos szinten 140 személy – zömében nő – kapja majd kézhez az elbocsátásáról szóló értesítést, állásuk áprilistól szűnik meg. A szakszervezeti vezető szerint folynak még a tárgyalások arról, hogy ki tájékoztatja ezentúl az utasokat, és az is felmerült, hogy esetleg a jegypénztárosokra bízzák a feladatot.
A sepsiszentgyörgyi vasútállomáson délelőtt csak néhányan lézengenek. A tudakozó az órarend szerint éppen nyitva van, de a fülkében nem ül senki. A jegyárusok előtt egy hölgy áll, ő sem jegyet vásárol, hanem éppen érdeklődik: a menetjegy áráról, átszállás esetén a jegyvásárlás módozatáról, lehetőségeiről. Pontos és részletes felvilágosítást kap, elégedetten távozik.
Kérdésünkre R. Mária jegyárus elmondta, kolléganője néhány percre lépett ki, ugyanis a nap különböző szakaszaiban változó az érdeklődés, és ők ezt pontosan tudják. Amikor nem érkezik vonat, mindössze néhányan vannak az épületben, ám a szerelvények érkezése és indulása előtt látványosan megnő a forgalom. Az alkalmazott szerint nagyon megnehezítené a dolgukat, ha bezárnák a tudakozót. Ugyanis vonatindulás előtt egy órával, félórával mindkét ügyfélfogadó ablak előtt sorok kígyóznak, sokan csak érdeklődnek, sokan jegyet váltanak, mesélte a vasúti alkalmazott. R. Mária szerint, ha átszállásokról vagy az érkezés időpontjáról kell tájékoztatnia az utast valamelyik kis állomáson, percekbe telik, amíg a számítógépen kikeresi a kért információkat. Addig áll a sor, nem tudja kiadni a jegyeket, és a vonatnak percre pontosan indulnia kell, tette hozzá.
Vasile Mesaros állomásfőnök érdeklődésünkre elmondta, tudomása szerint a sepsiszentgyörgyi irodát nem számolják fel, mivel az nem a vasúttársasághoz, hanem az utazási ügynökséghez tartozik, így az itt dolgozó két hölgyet sem fogják elbocsátani. A vasúttársaság csak a saját tájékoztató irodáit fogja bezárni, magyarázta az állomásfőnök.
Csíkszeredában már öt esztendeje a jegypénztárosok tájékoztatják az utasokat a vonatok indulásáról-érkezéséről, mesélte lapunknak az egyik alkalmazott. Nagyon sokan igénylik a tájékoztatást a menetrendről, útvonalakról, jegyárakról. „Sokan telefonálnak be, akár éjszaka is, és kérdezősködnek. Akkor jobban tudunk figyelni, de napközben túl sok az egyébfajta munka” – mesélte a jegyárus. Amint bevallotta, nem örülnek annak, hogy nekik kell ellátniuk mindkét szolgáltatást, hisz emiatt gyakran nincs idejük elbeszélgetni az érdeklődővel, hiszen a jegyárusítás a fő feladatuk. „Ha egy szerelvény éppen indul, akkor sokan akarnak jegyet váltani, nincs idő válaszolni a telefonhívásokra. Nem tudom mi lesz, ha még el is bocsátanak valakit” – fejezte ki aggodalmát az alkalmazott. Csíkszeredában öt személy látja el a tájékoztató és pénztárosi feladatot, egyelőre nem tapasztalják az elbocsátással kapcsolatos intézkedéseket. „Mi még nem tudunk semmi biztosat, csak hallottunk arról, hogy Brassóban már öt személy is megkapta az értesítést, ami azt jelenti, hogy hamarosan elbocsátják” – magyarázta a pénztárnál dolgozó hölgy.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.