
Kastélyvásár. Mindössze 210 ezer eurót fizetett az önkormányzat a tulajdonosnak
Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben/Szabó Tamás
Megvásárolta a Máramaros megyei önkormányzat a pribékfalvi Teleki-kastélyt, a tervek szerint jövőre felújítanák és bevonnák a turisztikai körforgásba a látványos műemlék épületet. A kastély Teleki Pál egykori magyar miniszterelnök otthona volt.
2021. december 21., 13:432021. december 21., 13:43
2021. december 21., 13:492021. december 21., 13:49
Megszavazta a Máramaros megyei képviselő-testület, hogy az önkormányzat megvásárolja a pribékfalvi (Pribilești) Teleki-kastélyt.
Az adásvételt Ionel Bogdan megyei tanácselnök jelentette be a legutóbbi tanácsülést követően, ahol a testület megszavazta a határozattervezetet – számolt be az Agerpres. A hírügynökség szerint a megyei elöljáró elmondta, hogy jövőre javasolni fogják a döntéshozó testületnek a kastély felújítását, az értékes ingatlant pedig a restaurálás után bevonnák a turisztikai körforgásba, többek között múzeum is működne benne.
Az 589 négyzetméter belterű ingatlanhoz 6727 négyzetméteres birtok is tartozik, melyen egy melléképület is áll 296 négyzetméteren. A 19. században épült kastélyt a volt író és politikus, magyar belügyminiszter, Teleki Géza építtette és használta nyári rezidenciaként.
Palmer Kálmán (1894) különösen szép parkjára és a családi könyvtárra hívja fel a figyelmet, amelyet a Teleki család tagjainak műveiből állítottak össze. Gróf Teleki Géza itt szép kastélyt építtetett, hatalmas park is tartozott hozzá” – olvasható az ingatlan leírása a Kastély Erdélyben honlapján.
Fotó: Nagybánya.ro
Az Agerpres tájékoztatása szerint az ingatlan 1879–1941 között Teleki Géza fia, Teleki Pál (1879–1941) tulajdonában volt, a későbbi magyar miniszterelnök alakíttatta át 1897-ben, emeletet is húzott rá. A neoreneszánsz – Ybl Miklós-szintű – kastély födémét már renoválták, ablakai azonban hiányoznak, vakolata alig van meg. Vakolat-kő ablakkeretei, tornyai viszont állnak, teljesen rekonstruálható.
A Teleki-család birtokát 1949-ben államosították, az elegáns kastély később az állami mezőgazdasági termelőszövetkezet székhelye volt, gabonalerakat is működött benne.
„Máramarosnak gyönyörű és egyedi turisztikai látványosságai vannak, melyeket óvni és restaurálni kell, hogy fejlődjön a megye épített öröksége és ezáltal a turizmus is” – idézte az Agerpres Ionel Bogdan megyei tanácselnököt. A hírügynökség szerint az épület a Castel Pribileşti Kft. tulajdonában volt, mely Gerd Alexander Schütz osztrák üzletember vállalkozása.
A Máramaros megyei Pribékfalva egyébként Nagybányától 20 kilométerre nyugatra található, a Szamos partján fekszik. Nevét 1405-ben említették először Pibylfawa néven, majd 1424-ben Pribelfalwának írták. A falu a kővári uradalomhoz tartozott, 1555-ig a Drágfi család birtoka volt, a 18. században került a Teleki családhoz, még a 20. század elején is az ő tulajdonukban volt. A trianoni békeszerződés előtt a település Szatmár vármegyéhez, a nagysomkúti járáshoz tartozott. A később Máramaros megyéhez kerülő falunak a 2011-es népszámláláskor 787 lakosa volt, akik közül csupán ketten vallották magukat magyarnak.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!