Hirdetés

Mégis lesz bánya Gyergyóditrón?

A ditrói közbirtokosság pert veszített, így az olasz bányavállalat határozottan kitart a szienitbánya beindítása mellett, és a lakosságot is szeretné meggyőzni a beruházás hasznosságáról.

Jánossy Alíz

2010. március 19., 08:562010. március 19., 08:56

Pert veszített a legfelsőbb bíróságon a gyergyóditrói közbirtokosság az olasz Gruppo Mineralli cég Ditrău Mining Corporation elnevezésű gyergyóditrói kirendeltségével szemben. Rocco Mazzatura, a cég képviselője a sajtónak kifejtette: minden szükséges engedélyt megkaptak a bánya beindításához és nem álltak el a szándékuktól, hogy megkezdjék a kitermelést. Puskás Elemér gyergyóditrói polgármester szerint azonban a beüzemeltetéshez még szükséges a területrendezési terv, amelyet nem hagyott jóvá Hargita megye önkormányzata.

A legfelsőbb bíróság évekig tartó pereskedés után utasította el a gyergyóditrói közbirtokosság azon keresetét, amely a Ditrău Mining Corporationnel 2004-ben kötött előnytelen szerződés felbontására vonatkozott – tudta meg a Krónika Kovács Árpád András közbirtokossági elnöktől. Mint ismeretes, az olasz Gruppo Mineralli 2001 óta próbálkozik egy felszíni fejtésű szienitbánya létrehozásával a Gyergyóditró közigazgatási területéhez tartozó Újhavason.

Emiatt előbb az Újhavason lévő mintegy 75 hektáros erdős terület húszéves használatára kötött bérleti szerződést a ditrói közbirtokossággal a porcelán és csempe alapanyagául szolgáló ásvány kitermelése céljából, ám mivel bányanyitás ügyében a község lakosságának túlnyomó többsége a 2007. október elsején szervezett népszavazáson elutasítóan voksolt, egy időre felhagyott a próbálkozással. Időközben azonban az olasz cégnek sikerült megszereznie a környezetvédelmi engedélyt a felszíni fejtés elindítására, ezért folyamodott a megyei tanácshoz. A dokumentációt azonban hiányosnak találta a bizottság, és visszautasította a kérelmet.

A szienitbánya nyitására vonatkozó területrendezési tervet a helyi tanácsnak kell engedélyeznie, ám mivel a megyei tanács megtagadta a jóváhagyást a téma egyelőre nem került a tanácsülések napirendjére. „Az önkormányzati képviselők egyértelmű véleménye, hogy tiszteletben tartjuk a község népszavazáson kinyilvánított akaratát” – szögezte le a Krónika kérdésére Puskás Elemér polgármester. Ezzel szemben Rocco Mazzatura továbbra is megkérdőjelezi a népszavazás érvényességét, azt hangoztatva: nem érti az ellenállást, hiszen új munkahelyek teremtése mellett a község jelentős jövedelemforráshoz jutna a befizetett adóból is.

Puskás Elemér cáfolta az olasz bányaképviselő kijelentését, mondván, a bányavállalat adója az államkaszszát gazdagítaná, nem a helyi költségvetést. A gyergyóditrói polgármester értesülései szerint Rocco Mazzatura további perrel fenyegetőzik, és az összes eddigi perért kártérítést követel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Hirdetés
Hirdetés