
Fotó: Szent László Egyesület
Idén is lesz adventi koszorú a nagyváradi Szent László téren, vasárnap gyújtják meg az első gyertyát – közölte a Szent László Egyesület.
2023. november 29., 13:062023. november 29., 13:06
December 2-án, 18 órakor, advent első vasárnapjának előestéjén, a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház előtt felállított adventi koszorún is fellobban az első gyertya lángja. A Szent László Egyesület közleménye rámutat, az egyesület, valamint a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) immár hetedik alkalommal is a megszokott helyszínen, a Szent László templom mellett állítja fel a várakozás szimbólumát.
Szolgál Tőkés László lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, közreműködik Molnár Levente operaénekes, Carmen Vasile énekes, rendező, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szakos diákjai.
A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit az ünnepi gyertyagyújtásokra.
Az adventi fények fellobbannak a nagyváradi székesegyház előtti téren is. Amint a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye közleményében szerepel,
hogy minden helyzetben a hit őrzői, a reménység magvetői és Isten szeretetének a jelei legyenek ebben a megosztott, háborgó világban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!