
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2010. szeptember 07., 12:202010. szeptember 07., 12:20
Teljesen kiégett az autó motorja és utastere, a keletkezett kár értékét azonban csak a biztosító által mára tervezett kárbecslés nyomán lehet megállapítani. Szepessy szerint az elkövetők nyilvánvalóan megfélemlítési szándékkal cselekedtek, azt azonban nem tudja, kik lehettek.
„Ugyanezt a gépkocsit az elmúlt hónapokban többször megrongálták, legutóbb savval öntötték le. Ezek után egyértelmű, hogy egyesek megpróbálnak megijeszteni, megfélemlíteni, azt azonban elmondhatom, hogy nem vagyok megijedve” – nyilatkozta lapunknak a szövetségi elnöki hivatal igazgatója, aki nem kívánkozott találgatásokba bocsátkozni arról, hogy az RMDSZ-ben betöltött tisztségéből kifolyólag kiknek állhat érdekében a megfélemlítés. Szepessy (képünkön) a történteket követően feljelentést tett a marosvásárhelyi rendőrkapitányságon, elmondása szerint azonban a nyomozó hatóságoknak a korábbi eseteket sem sikerült felgöngyölíteniük.
Az igazgató egyébként tavaly tettlegességig fajult konfliktusba keveredett Benedek Istvánnal, az RMDSZ marosvásárhelyi elnökével. A rendőrség illetékeseit tegnap nem sikerült elérnünk, a vásárhelyi katasztrófavédelmi parancsnokságtól ugyanakkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a tűzoltók egy járművel vonultak ki a Nicolae Bălcescu utcai gyújtogatás helyszínére, Szepessy Skodája negyven százalékban kiégett, a tűz pedig kismértékben átterjedt az autó mellett parkoló másik gépkocsira is.
A vásárhelyi különben nem az első eset, hogy ismeretlenek RMDSZ-es tisztségviselők gépkocsiját rongálják meg. Tavaly januárban máig azonosítatlan elkövetők felgyújtották Gábor Imre brassói RMDSZ-es önkormányzati képviselő személyautóját. A politikus a lángok elharapózása után nem sokkal megpróbálta eltávolítani a BMW X5 márkájú gépkocsi utasterébe dobott molotovkoktélt, de közben meggyulladt a ruhája, égési sérülései miatt több napig kórházi ápolásra szorult.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.