Hirdetés

Megfélemlítési szándék áll Dabis Attila kitiltása mögött az EMNP szerint

Dabis Attila

Dabis Attila

Az árnyékjelentést tevő munkában vállalt szerepe állhat Dabis Attila kitiltása mögött az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége szerint, amely felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a román hatóságok intézkedését.

Krónika

2018. március 09., 20:332018. március 09., 20:33

2018. március 09., 22:282018. március 09., 22:28

Az alakulat pénteki állásfoglalásában emlékeztet, hogy Dabis a Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként és a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottjaként nem csak a székely szabadság napjának megszervezésében vállalt aktív szerepet, de részt vett a civil szervezetek által az Európa Tanács részére végzett, és nemrégiben sikerre vitt, árnyékjelentést tevő munkában is.

Az EMNP vezetősége úgy véli, a romániai magyar kisebbséget ért sorozatos és súlyos jogsértések feltárását tartalmazó árnyékjelentések elkészítésében vállalt szerepe közrejátszhatott Dabis kitiltásában.

Hirdetés

A néppárt szerint ezen esemény is – a székely szabadság napja előtt különösen – arra hívja fel a figyelmet, hogy a román államhatalom mindent elkövet annak érdekében, hogy leplezze a magyar közösséget nap mint nap érő jogsértéseket, és akár a mostanihoz hasonló, megfélemlítő hatósági intézkedésekkel igyekezze gátolni jogos autonómiatörekvéseinket. „Dr. Dabis Attilát ez úton is arról biztosítjuk, hogy minden szükséges jogi segítséget megadunk neki, a székely szabadság napjára készülőket pedig arra kérjük, hogy ne engedjenek az államhatalom megfélemlítési törekvéseinek, s legyünk ott mindannyian szombat délután a marosvásárhelyi Postaréten!” – szerepel az EMNP állásfoglalásában.

A román hatóságok pénteken nem engedték belépni Romániába Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját. A magyar állampolgárságú Dabis Attila a székely szabadság napja alkalmából szombaton tartandó megemlékezésre és felvonulásra igyekezett Marosvásárhelyre, amikor a magyar-román határon a román határrendészek feltartóztatták. Kitiltásáról egy angol nyelvű végzést adtak át neki, mely indoklást nem tartalmaz.

korábban írtuk

Kitiltották Romániából Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottját
Kitiltották Romániából Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottját

A román hatóságok pénteken nem engedték belépni Romániába Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés