Hirdetés

Megélhetésüket féltik az alkalmazottak

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Újabb útlezárás Aranyosgyéresen – a sodronygyár dolgozói ellenzik az orosz tulajdonos terveit

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2006. január 24., 00:002006. január 24., 00:00

„Ki az oroszokkal az országból!” – skandálták tegnap Aranyosgyéres főutcáján a helyi sodronygyár alkalmazottai, az orosz kézen levő vállalat vezetőségének ama döntése ellen tiltakozva, amely szerint hamarosan több mint ezer dolgozó kerülne utcára. A 2003-ban a Mechel konszern tulajdonába került gyár az óriási veszteségek miatt két részlegének ideiglenes bezárása mellett döntött. Az acélöntödében és a hengerlőműhelyben több mint 1200 alkalmazott dolgozik, akik attól tartanak, végérvényesen munkahely nélkül maradnak. „Már azt is hallottam, hogy fél éven belül csődbe megy a gyár. Most még csak két műhelyt zárnak be, de sejtjük, hogy sohasem indítják újra őket” – magyarázza a sodronygyár előtt elhaladó E60-as út forgalmát lezáró tüntetők egyike. A rosszul öltözött munkások között olyan is akad, aki Ceauºescu-portrét tart a kezében. Mint mondja: „a kondukátor idején legalább volt munka, és meg lehetett élni a fizetésből”.
A már-már lincshangulat uralta tüntetőket csupán a sisakos-gumibotos csendőrkordon tartóztatta fel, hogy be ne hatoljanak a Kolozs megyei kisváros központjában lévő művelődési házba, ahol az orosz tulajdonos, a Mechel és a szakszervezet képviselői ültek tárgyalóasztalhoz, megbeszélni a vállalat sorsát. A felek viszont többnyire figyelmen kívül hagyták egymás érvelését. Miközben az alkalmazottak többsége mindössze munkát követelt, az orosz gyárvezető a nyereségesség fontosságát hangoztatta. „Miből fizessek azoknak az alkalmazottaknak, akiket rendelések hiányában nem tudok dolgoztatni?” – tette fel a kérdést Vlagyimir Tiskij, az igazgatótanács elnöke, tolmácsolva a tulajdonosok álláspontját, miszerint nem érdemes tovább működtetni a nagy mennyiségű energiát fogyasztó, ezáltal hatalmas összegeket felemésztő részlegeket, mivel jelentős megterhelést jelentenek a már nyolc éve csak veszteséget termelő aranyosgyéresi gyár költségvetésének.
Az alkalmazottak azt állítják: a cég azért akarja bezáratni az acélöntödét, mivel Ukrajnából hozza a működéshez szükséges acélt. Ugyanakkor elpanaszolták, hogy a meghibásodott gépeket a vezetőség nem hajlandó megjavíttatni, a bezárás előtt álló műhelyeket pedig az orosz tulajdonos ócskavasként kívánja eladni. A tegnap reggeltől késő délutánig nyúló tárgyalásokat követően a felek végül megállapodtak, hogy az alkalmazottak felhagynak az utcai tüntetésekkel és útlezárásokkal, a vállalat pedig a tárgyalások ideje alatt továbbra is teljes bért juttat a két részleg dolgozóinak. Az 1200 alkalmazott egy részét más műhelyekbe csoportosítják, a többieket pedig a tervezett fél év helyett egyelőre két hónapos kényszerszabadságra küldik, mely idő alatt fizetésük 75 százalékát vehetik kézbe. Hogy összesen hány alkalmazottat érint a kényszerszabadság, a következő napok egyeztetései során dől el. A gyár vezetősége továbbá ígéretet tett arra, hogy a tárgyalásokat követően a leállított műhelyeket épségben megtartja, sőt két hónapon belül akár újra is indíthatja, ha valamelyest rendeződnek a vállalat anyagi gondjai. „Tekinthetik embertelennek is a két részleg bezárását, de ha nem tesszük meg, az egész gyár csődbe megy, és nem ezer, hanem több mint ötezer alkalmazott marad munka nélkül” – magyarázta Szergej Pasanin igazgatóhelyettes, hozzátéve: a privatizációs szerződés értelmében csőd esetén a román államnak 70 millió dollárt kellene visszafizetnie az orosz cégnek.
Habár a kultúrotthon előtt várakozó, a távozó vezetőséget letolvajozó és füttykoncertben részesítő több száz alkalmazottnak nem tetszett a tárgyalások bizonytalan eredménye, Alin Tiºe prefektus közel félórás beszédét követően elfogadták a döntést, és visszatértek a sodronygyárba.

További tüntetésekkel fenyegetnek a teherautó-sofőrök
Kertész Melinda A közúti fuvarozók országos egyesülete tegnap bejelentette, jövő héten országszerte tiltakozássorozatot rendez, mivel több országúton nem közlekedhetnek a teherautók. Hétfőre virradóra számos kamionsofőr megpróbált áthaladni az Olt völgyén, annak ellenére, hogy ezt az útszakaszt lezárták a hét és fél tonnásnál nehezebb gépkocsik számára. A sofőrök mégis rátértek az Olt-völgyi útra, és a közlekedésrendészet járőreinek csak néhány tehergépkocsit sikerült visszafordítaniuk. A többi autós a Szeben megyei Bojca közelében reggelig folytatta a tiltakozást. A sofőrök felháborodását az váltotta ki, hogy előbb az egyes számú országútról tiltották ki a nehézgépjárműveket, majd az Olt-völgyi utat is elzárták előttük, a Kheja felé vezető út pedig rossz állapotban van, és járhatatlan a hó miatt. Azok után, hogy tavaly decemberben egy földcsuszamlás teljesen elzárta az Olt-völgyi utat, január 11-én egy sávon megnyitották a könnyű súlykategóriába tartozó gépkocsik előtt. Gheorghe Dobre szállítási miniszter ekkor megígérte, hogy a teherautók 15 napon belül, azaz szerdától kezdődően újból használhatják az útszakaszt. A teherautó-sofőrök Bukarest felől kerülő úton, az 1-es számú országúton közelíthetik meg Brassót. Négyfaluban és a stãnceºti-i hídnál ugyancsak súlykorlátozást vezettek be.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés