
2008. november 25., 06:402008. november 25., 06:40
– A kampányt megelőzően a média figyelmének középpontjába került. Hogyan befolyásolja ez további politikai pályafutását, azt, hogy képviselői mandátumra pályázik a kézdiszéki választókerületben?
– A kampány elején a kézdivásárhelyi média képviselőinek elmondtam, miért támadtak engem. A témát akkor lezártam, mert hiszek abban, hogy aki nem hibás, az nem igazolja magát. A támadások hátterében egyértelműen politikai hatalmi harc állt, amely arról szólt, hogy szinten tartottuk az energiaárakat, és nem lehetett a kormányt támadni a drágítások miatt. Bűnbakot kerestek, kéznél volt az intézményünk, azóta mások vannak soron. Én becsülettel megálltam a helyem Bukarestben. Közéleti szerepvállalásom előtt vállalkozóként nemcsak a családomat tartottam el, hanem többeknek biztosítottam megélhetést.
– Hogyan segítené elő a térség gazdasági felzárkózását?
– Ez egy folyamat, amivel szembe kell néznünk, és józanul mérlegelnünk. A legfontosabb összetevője a jól képzett munkaerő, amelyhez a felső-háromszéki ember fegyelmezettsége társul. A földre, az erdőre, az oktatás-nevelés minőségére támaszkodva lehet esélyünk a gazdasági felzárkózásra. Vannak olyan kereskedelmi és szolgáltató felső-háromszéki vállalatok, amelyek országos szinten első helyen állnak. Ezek a követendő példák. Ugyanakkor hiányzik a félnehéz ipar. Brassó vonzáskörzetébe tartozunk, ezt kell előnyünkre fordítani. Háromszék ipara nagyrészt kiszolgáló ipar volt, a nagy üzemek többnyire nem végterméket állítottak elő, hanem a szomszédos óriásoknak szállítottak. Fel kell mérni, hogyan lehet építkezni, mert most az építkezés ideje van.
– Az autonómia kérdése ismét kampánytéma lett. Ön hogyan látja?
– Mindenki a formáról beszél, nem a tartalomról. A jogos tulajdon visszaszerzése, a saját intézményrendszer kiépítése és megerősítése alapfeltétele az autonómiának, prioritást kell élveznie, mert a román állam tulajdonában van minden. Az Európai Tanács határozatot hozott az autonómia kérdésében, mely szerint ez elősegítheti a nemzetek együttélését. A dokumentum azt mondja, egyetértéssel, a törvényes keret megteremtésével hozható létre, és folyamatosan alakítani kell az adott helyzethez. Ugyanakkor tudatában kell lennünk, hogy ez ajánlás, nem kötelező érvényű. Egy képviselő dolga, hogy szövetségeseket keressen és találjon, mert az autonómiát egyetértésben, közös akarattal kell megteremteni, kívül kell maradnia a napi politikai csatározásokon.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.