
Archív felvétel
A román legfelsőbb bíróság megalapozatlannak ítélte Tőkés László keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte; a döntés, amely a román államelnöki hivatal által kért perköltségek visszafizetését is elutasította, jogerős.
2023. október 11., 14:322023. október 11., 14:32
2023. október 11., 20:482023. október 11., 20:48
Az Agerpres hírügynökség által szerdán idézett ítélet alig pár nappal kevesebb mint egy évvel azt követően született, hogy a Bukaresti Táblabíróság másodjára is elutasította Tőkés László keresetét, amelyben a Románia Csillaga kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte. Az EMNT elnöke a Ceaușescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Băsescu államfőtől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a forradalom huszadik évfordulóján. Ezt a kitüntetést azonban Klaus Iohannis 2016 márciusában visszavonta.
Kincses Előd ügyvéd szerdán az MTI-nek elmondta: az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak az ügyben, mivel olyan emberjogi értékek sérültek, melyeket ez szigorúan véd. „Tőkés Lászlót véleménynyilvánításáért fosztották meg a Románia Csillaga kitüntetésétől” – jelentette ki az ügyvéd, aki szerint a döntés a romániai jogállamiság szégyene.
Emlékeztetett, hogy a kitüntetés visszavonását másokkal együtt Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea szociáldemokrata párti politikusok javasolták, akik tagjai a Románia Csillagrendje becsületbíróságának, és Tőkésék tiltakozása ellenére részt vettek a saját javaslatuk elfogadásában. „Tehát egyszerre voltak ügyészek és bírák, ami teljes mértékben elfogadhatatlan” – mutatott rá Kincses Előd. Felidézte továbbá, hogy a védelemhez való jog is súlyosan sérült, hiszen nem engedték, hogy a becsületbíróság ülésén Tőkés Lászlót ügyvédként képviselje.
Miután bemutatta a becsületbíróságnak az országos ügyvédi kamara felhatalmazását, hogy elláthatja Tőkés László ügyvédi képviseletét, Mircea Geoană szociáldemokrata politikus, jelenlegi NATO-főtitkárhelyettes rászólt, hogy bent maradhat, de nem szólalhat meg, így védencével felálltak és elmentek – emlékezett vissza Kincses. „Tehát ilyen abszolút semmisségi okok állnak fel, emiatt hét év alatt még nem volt olyan bírói tanács, amelyik ezt a két kifogást vizsgálta volna, mindenféle kibúvót találtak” – mondta el az ügyvéd, hozzátéve, hogy meglepte a legfelsőbb bíróság döntése, és az Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ügyet.
Az ügyvéd különösnek nevezte az akkori ítéletet, mert ugyanez a táblabíróság egyszer már megvizsgálta és ítélkezett róla, ezt az ítéletet azonban a legfelsőbb bíróság nem fogadta el, és visszaküldte az ügyet első fokra azzal a kéréssel, hogy a táblabíróság vizsgálja meg újra. „Ez azt is jelenti, hogy a legfelsőbb bíróság határozatát nem hajtották végre” – jelentette ki az ügyvéd. Azt is hozzátette: ha következetes a legfelsőbb bíróság, akkor ismét vissza fogja küldeni első fokra. Az ügyvéd akkor úgy vélekedett, a román igazságszolgáltatás arra vár, hogy lejárjon Klaus Iohannis elnöki mandátuma, hogy az után szülessen meg az ítélet, mely minden bizonnyal kedvezőtlen lesz az államfő számára.
mert a kitüntetéseket szabályozó törvény csak két esetben teszi lehetővé elismerés visszavonását, és ezek egyike sem áll fenn. Az érdemrendet akkor kell visszavonni, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, vagy akkor, ha olyan tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. Tőkés László érdemrendjét azonban nem tettei, hanem egy véleménynyilvánítása miatt vonták vissza, a vélemény szabadságát pedig az alkotmány garantálja.

A Bukaresti Táblabíróság másodjára is elutasította Tőkés László keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – derült ki az ítélet kivonatából, melyet a táblabíróság honlapján tettek közzé hétfőn.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
szóljon hozzá!