
Ki korán kel... Egyelőre marad a téli–nyári időszámítás az uniós országokban
Továbbra is marad a nyári-téli időszámítás az uniós országokban. Noha egyetértés van abban, hogy az évente kétszeri óraátállítás megterheli a szervezetet, és gazdasági előnye sincs, az Európai Unió tagállamai nem jutottak közös nevezőre az ügyben.
2021. október 30., 13:522021. október 30., 13:52
Bár nagy lelkesedés övezte az óraátállítás eltörlésének felvetését, illetve az erre vonatkozó európai parlamenti döntést, a kérdés lassan elhal, azaz minden marad a régiben. Az ok? Ahogyan annyi minden másban, az Európai Unió tagállamai ebben az ügyben sem tudnak közös nevezőre jutni. Abban egyetértés van, hogy az évente kétszer esedékes óraátállítás megterheli az emberi szervezetet, és ma már gazdasági előny sem származik belőle, ráadásul rendkívül népszerűtlen a lakosság körében.
Csehország kormánya közölte, öt évig még biztosan folytatja a két időszámítás váltogatását. Románia, de Magyarország is várakozó állásponton van, ahogyan az EU-államok többsége is. A tagállamok saját hatáskörben választhatnak ugyan a téli és a nyári idő között, a gyakorlatban azonban egységes uniós döntésre van szükség, hiszen ha mindenki a saját feje után megy, a szomszédos országok között akár két óra eltérés is lehetne – emlékeztet írásában a 24.hu portál.
A strasbourgi parlament az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács hatáskörébe utalta a közös álláspont kialakítását, de
A jelenlegi, szlovén uniós elnökség egyértelműen kijelentette: érdektelen a kérdés iránt. Sajtóinformációk szerint a következő két EU-elnök, Franciaország, majd Csehország sem fogja prioritásként kezelni a kérdést.
Az ügyet azért igyekeznek háttérbe szorítani, mert éles ellentéteket szülhet az uniós tagállamok között is. Egyes országokban – így Franciaországban – a lakosság többsége inkább a nyári időszámításban maradna, máshol, mint például Belgiumban a télit preferálják.
Romániában az 1932 óta alkalmazott nyári időszámítást 2018-ban próbálták megszüntetni, de az erre vonatkozó törvénytervezetet a szenátus elutasította. Ami jelenleg egészen bizonyos: október 31-ére, vasárnapra virradóra átállunk a téli időszámításra.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
szóljon hozzá!