Hirdetés

Médiabotrány Gyergyóban

Felháborítónak és etikátlannak tartják a gyergyószentmiklósi újságírók, hogy a helyi Fény Tévé augusztus 17-i híradójában vágatlanul leközölte az aznapi sajtótájékoztató után az újságírók és Mezei János polgármester között lezajlott kötetlen beszélgetést.

Jánossy Alíz

2010. augusztus 19., 09:032010. augusztus 19., 09:03

Az ügyben az elöljáró is tiltakozik, és élő adásban szeretne élni a replika jogával. „A tényleges sajtótájékoztatót követő kötetlen beszélgetésen elhangzottak rögzítése tudtunk és beleegyezésünk nélkül történt” – szögezik le a tévéhez eljuttatott közleményükben a különféle írott és elektronikus sajtóorgánumoknál dolgozó újságírók, arra kérve a televízió vezetőségét, hogy élő adásban élhessenek a replika jogával.

Az ominózus felvételt egyébként a Fény Tévénél gyakornokként tevékenykedő Mezei András középiskolás diák készítette, az újságírók kávé melletti beszélgetése pedig a Figura Stúdió Színháznál esedékes létszámcsökkenés kapcsán kiszivárgott információkról szólt. Mivel a leépítés még nem történt meg, Mezei arra kérte az újságírókat, hogy bizalmasan kezeljék az információkat. „Vállalom, amit mondtam, de nem a nyilvánosságnak szántam. Ebben megegyeztünk az újságírókkal, és ezzel élt vissza a Fény Televízió” – mondta az elöljáró.

Az ügyben érintett Béres László színházigazgató közleményében tisztázta, hogy a Figura Stúdió Színház 30-as létszámát 27-re kell csökkenteni, a döntés egy betöltetlen színészi, egy színpadmesteri és egy adminisztrációs állást érint. „Nem tartom etikátlannak a vágatlan anyag leközlését” – jelentette ki a Krónika kérdésére Péter Csaba, a Fény Tv főszerkesztője. Mint mondta, nem volt tudomása az újságírók közötti egyezségről, de egyébként is elítéli a médiában dolgozók és elöljárók közötti „bratyizást”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés